Olyan korszakot élünk, ahol az információáradatnak már egyre nehezebben tudunk ellenállni. Kiszállnánk egy pillanatra, de a kötelezettségek, az elvárások, az időhatáros feladatok nem várnak ránk, sürgetnek és arra kényszerítenek, hogy egyre gyorsabb tempót diktáljunk saját magunknak.

Még arra sem jut idő, hogy örüljünk annak, amit elértünk, hogy átnézhessük a napot, hogy tervezhessük a következőt.

Ez a biztos út az érzelmi kiégésre. 

Hogyan definiálnám én az érzelmi kiégést?

Az az állapot, amikor már nem tudunk reagálni a természetes ingerekre.

Elfáradt a lélek, elzsibbadt a szív. Egyre erősebb ingerekre van szükség, ahhoz, hogy felébresszük magunkban az érzéseket. Egyre nagyobb az igény az erőszakos és fájdalmas ingerekre, abban a reményben, hogy  képesek lesznek kihozni minket az apatikus hangulatból.

A világ eldurvult, az emberek egyre közömbösek lettek; nem figyelnek egymásra, nem hallják egymást, nem látják egymást, nem kommunikálnak,  hanem magányosan szenvednek, miközben vágyakoznak egy kedves szóra, egy biztató mosolyra, egy őszinte érintésre, egy szelet átölelő szeretetre.

Csakhogy, az elfáradt páncélba zárt  szív már fel sem ismeri a kedvességet, a melegséget, a jó szándékot, a jóindulatot, az őszinteséget; egyszerűen nem képes felismerni, elismerni és válaszolni sem.

Viszont, érzi, hogy hiányzik az élet, a szenvedély, az érzések sokszínűsége; elkezd keresni a körmönfont, bonyolult, csavaros, túlbonyolított  ingereket, fájdalmat okozva magának és másoknak is; eldeformálódik a személyiség, eltorzul a lélek.

Van-e megoldás?

Nem állítom biztosra.

De a törekvés arra, hogy újra tudjunk a természetes ingerekre reagálni, megmenthet minket.

A megoldás a gyakorlás!

Álljunk meg egy pillanatra, szívjuk magunkba a szépségét, a tisztaságát, az egyszerűségét. Gyakoroljuk az örömöt, a békét, a jóérzést. Szokjuk meg, mert arra vágyunk legjobban, amit megszoktunk. Gyakoroljuk a mosolyt, az ölelést, az érintést, a szeretetteli pillantásokat. 

A mosolynak határtalan ereje van; fiatalon tartja a testet, frissnek és ébernek tartja az elmét, gyógyítja a lelket és a környezetet.

Én nem halasztok el egyetlen alkalmat sem, ha mosolyról van szó. Nem számít honnan jöttem, hol vagyok vagy merre tartok, szórom az útjaimat szívből jövő mosolyokkal és láss csodát, mosolyognak rám. 

Ez elgondolkodtat és reményt ad: igen, elég egy jel és az emberek örömmel fogadják el és hálásan viszonozzák a kedvesség minden árnyalatát. Még van visszaút.

Én minden nap gyakorolom; tapasztalatból ajánlom.

Mosolygok a világra és a világ is mosolyog rám.

workshopok

www.alexarendel.hu

Feliratkozom az oldalra

close
AlexaRendel hírlevél feliratkozás
Az Adatkezelési tájékoztatót
és az ÁSZF-et elolvastam, elfogadom.