festmény

  • Out of stock
    Az aranyszabály Alexarendel funkcionális mandala_alexarendel Az aranyszabály Alexarendel funkcionális mandala 01_alexarendel
    “Az aranyszabály” 58*58 vászon akril festmény- Alexarendel funkcionális mandala A funkcionális mandalát megerősítésként használjuk; segít megtartani a fókuszt, megkönnyítve a megvalósulást, úgy, hogy a benne rejlő üzenet emlékeztet arra, hogy hova akarunk eljutni. Ez egy Yin-Yang funkcionális mandala. A kozmikus hangulata azt sugallja, hogy ez egy kozmikus alapszabály. Az Yin-Yang szimbólum a világunk dualizmust szimbolizálja, ahol helye van a "jó"-nak de ugyanakkor a "rossz"-nak is, a lényeg pedig a kettő közötti egyensúly. A kép üzenete: a Mindenség egyensúlyra törekszik, ahogyan az ember is, a Mindenség részéként. Az egyensúlyra való törekvés az aranyszabály, az örök szabály.  Az "aranyozás" azt akar jelenteni, hogy egy "aranyszabályról" beszélünk. A fényes közepe a reményt jelenti, hogy minden  a rendeltetett helyre kerül, hogy mindig vissza áll a rend. A megerősítés: egyensúlyban vagyok, egyensúlyban az életem.   A leírásban, hogyan kell vele dolgozni, milyen gyakorlat szükséges elvégezni. Kattintsd ide:  a teljes leírás Mi jellemzi a mandalaimat az-aranyszabaly-dualizmus-yin-yang-egyensúly-alexarendel-funkcionalis-mandala
  • Out of stock
    Játék az élet Alexarendel funkcionális mandala részlet 02_alexarendel Játék az élet Alexarendel funkcionális mandala részlet 01_alexarendel
    „Játék az élet”- 50*60 cm vászon festmény- Alexarendel funkcionális mandala A funkcionális mandalát megerősítésként használjuk; segít megtartani a fókuszt, megkönnyítve a megvalósulást, úgy, hogy a benne rejlő üzenet emlékeztet arra, hogy hova akarunk eljutni. Alapvetően ez egy Yin-Yang mandala. A háttér 2 részre osztottam: sötét és világos, amely a dualizmust jelképezi, vagyis a rossz és a jó létjogosultságát. A mandala színeit megfordítottam: világos alapon a hattérből kiválasztott sötét színek, sötét alapon a háttérből kiválasztott világos színeket használtam, amely az egyensúlyra való törekvést szerettem volna szimbolizálni. Az összhangulata játékos, mely arra utal, hogy tanuld meg a természetes törvényeit, fogadj el őket és a javadra működtesd őket, azzal a hittel, hogy a Mindenség az egyensúlyra törekszik, és Te is, mint a Mindenség része arra vagy rendeltetett; vagyis bízz és tudatosítsd magadban, hogy mindenki számára az élet játék, ami tény felmentesít, hogy mindenki problémáját magadra vállald, ez által felszabadít a bűntudattól, és tanít arra, hogy őrülj az életnek, élvezd az életet, játssz és légy boldog, mert nem vagy hivatott arra, hogy mindent megoldj. Emlékezz, hogy megtörténik, hogy nélküled is helyre áll az egyensúly, hogy  alapvetően, előbb-utobb minden a rendeltetett helyre kerül. Az üzenete: ne aggódj, őrülj és élvezd az életet, azzal a tudattal, hogy minden jó úgy, ahogy van. A hozzá tartozó megerősítés: játék az élet.  Kattintsd ide:  a teljes leírás Mi jellemzi a mandalaimat A leírásban: hogyan dolgozni vele, milyen gyakorlatot kell elvégezni.   jatek-az-elet- yin-yang-alexarendel-funkcionalis-mandala
  • Out of stock
    Oroszlán Alexarendel funkcionális mandala Oroszlán csillagjegy Alexarendel funkcionális mandala_alexarendel
    “Oroszlán csillagjegy : 40*40 cm vászon akril festmény- Alexarendel funkcionális mandala A funkcionális mandalát megerősítésként használjuk; segít megtartani a fókuszt, megkönnyítve a megvalósulást, úgy, hogy a benne rejlő üzenet emlékeztet arra, hogy hova akarunk eljutni. Ez egy horoszkópos mandala. Ha a jegyed az Oroszlán, akkor arra használhatod ezt a mandalát, hogy erősítse a legjobb a jegyre jellemző tulajdonságokat: a megbízhatóságot, a "jó-barát" készséget, az energiát, az életerőt, az élet-iránti szeretetet, az önszeretet és az önkényeztetés hajlamát. Ha más a jegyed, akkor arra használhatod, hogy ezeket a tulajdonságokat kölcsönözz, azzal a céllal, hogy átalakítsd a számodra kevésbé előnyős jellemzőket. Alapvetően nem feltétlenül vannak rossz, vagy jó tulajdonságok, hanem rosszul és rossz időben használt tulajdonságok és jól és jó időben használt tulajdonságok. A horoszkópos mandaláknak feladata az, hogy emlékeztessen minket arra, hogy melyeket és mikor használjuk őket, illetve a javunkra hasznosítsuk őket. A születési csillagjegy nem mentség arra, hogy akadályokkal küzdünk, hogy az életünk nem passzol arra, amire vágyunk. Nem azért születtünk valakivé, hogy azok is maradunk. Ha a cél a minőségi spirituális, lelki és életbeli változás, akkor azt a horoszkópos mandalát tanácsos választani, amely alap tulajdonságai kompenzálják a saját jegy, úgymond “hiányoságait”. Például, a Hallak hajlamosak önfeláldozásra. Ha az Oroszlán mandalát választja, és dolgozik vele, akkor nagy eséllyel  ki tud lépni ebből a szerepből, mert az Oroszlán, amellett, hogy megbízható és segítőkész barát, erős az egoja, szereti önmagát, imádja a életet és készséggel kényezteti magát. De ugyanakkor, ha az Oroszlán egoja már túl nagy, és átcsap erős önközpontúságba, amikor semmi és senki sem számít, csak ő maga és a saját érdekei és élvezetei, akkor válasszon egy Hallak mandalát. Üzenete: azt mondják, hogy az Oroszlán egoista, önközpontú, hatalmaskodó, uraló, de ugyanakkor, ha jól kezeli a képeségeit, akkor az Oroszlán egy jó, lojális és megbízható barát lesz, anélkül, hogy feláldozná magát, mert szereti önmagát annyira, hogy élvezze az életet és azt, ami az élet kínál. Ami az uralkodó jelleme illeti, inkább egy határozott segítő készség, amely nem zárja ki az  őszinteséget  és jóindulatú szándékot.  Megerősítés: szeretem önmagamat, az aki vagyok, kényeztetem magam és kényeztet az élet, mert megérdemlem.
  • Out of stock
    A dualizmus felszámolása Alexarendel funkciónális mandala 01_alexarendel A dualizmus felszámolása Alexarendel funkciónális mandala 05_alexarendel
    „A dualizmus felszámolása”- 40*40 cm-es vászon akril kép- Alexarendel funkcionális mandala A funkcionális mandalát megerősítésként használjuk; segít megtartani a fókuszt, megkönnyítve a megvalósulást, úgy, hogy a benne rejlő üzenet emlékeztet arra, hogy hova akarunk eljutni. Ebben a festményben az  Yin-Yang ellentét lágyabb, mint szokott, több a világos, illetve a fehér szín. Az üzenete: nem feltétlenül szükséges megtapasztalni a "sötét" oldalát, ahhoz, hogy a "fehér oldal mutassa meg magát, illetve az egyensúlyt nem az ellentétek és azok arányát kondicionálják. Legalább én hiszek abban, hogy létezik egy abszolút egyensúly, amelyet nem az elletétek tartják fent, illetve hiszek abban, hogy egy rendszer képes fenntartani magát és elkerülni az összeomlást az ellentétek létezése  nélkül is. Másszóval, nem feltétlenül szenvedni kell, ha boldogok is akarunk lenni. A hozzá kapcsolódott megerősítés: ott is van egyensúly, ahol csak a fény, a jó, az egészség, a boldogság, a szeretet, a bőség létezik.  Kattintsd ide:  a teljes leírás Mi jellemzi a mandalaimat yinyang, dualizmus, egyensúly, szenvedés, nélkül, funkcionális, mandala, vászon, festmény, alexarendel  
  • Out of stock
    A szeretet lágy ereje Alexarendel funkcionális mandala_alexarendel A szeretet lágy ereje Alexarendel funkcionális mandala 01_alexarendel
    "A szeretet lágy ereje" 30*30 vászon festmény- Alexarendel funkcionális mandala. A funkcionális mandalát megerősítésként használjuk; segít megtartani a fókuszt, megkönnyítve a megvalósulást, úgy, hogy a benne rejlő üzenet emlékeztet arra, hogy hova akarunk eljutni. Ez alapvetően egy Szív csakra festmény.  A Szív-csakra a család, az otthon, a gyerekek, a megbocsájtás, szeretet és az egészség csakrája. Nagyon lágy színeket használtam, hogy hangsúlyozzam a szeretet lágy erejét. A szeretet közkedvelt fogalom, de kevesen értik meg a fontoságát, főleg olyan világban, ahol a pénz, a hatalom, a személyes érdekeken alapúló a kapcsolati rendszer a vélt feltételek a boldogságnak. Az üzenete: a szeretet lágysága kizárja a vitát, a konfliktus, a harcot, mert nem kíván ellenállást, nincs benne semmi erőszak, amely erőszakot szülne. Aki áttudja élni a szeretet érzést, az eléri, amit akar és megkapja, amire szüksége van, nagyobb erőfeszítés nélkül. Mondhatjuk azt is, hogy a szeretet mindent visz. A hozzakapcsolódott megerősítés: Gyakorlom a szeretetet. Beengedem az életemben a szeretetet, mert a szeretet mindent visz.    szeretet, szív, csakra, funkcionális, mandala, vászon, festmény, alexarendel
  • Out of stock
    Bak csillagjegy Alexarendel funkcionális mandala 02_alexarendel Bak csillagjegy Alexarendel funkcionális mandala 01_alexarendel
    "Bak csillagjegy" 40*40 vászon akril festmény-Alexarendel funkcionális mandala  A funkcionális mandalát megerősítésként használjuk; segít megtartani a fókuszt, megkönnyítve a megvalósulást, úgy, hogy a benne rejlő üzenet emlékeztet arra, hogy hova akarunk eljutni. Ez egy csillagjegy mandala. A Bak szorgalmas, törekvő, megfontolt és tiszteséges; szereti átgondolttan tervezni és haladni. Alapvetően halad is, mert kitartó.  De, magából kiindulva, tud kritikusá válni, ha nem felelnek meg az elvárásainak, és akár agresszív, ha úgy véli, hogy nem értik meg. A Bak színei: földszínek, és fekete. A fekete szín a szerencsehozó szine. En a mandala készítésében használtam ezeket a szineket, és kompenzáltam azzal, hogy megengedtem magamnak egy fehér, letisztult, átlátható háttért, amely egy logikus, átlátható, nagyszerű a maga egyszerűségében elmére mutat. Az üzenete: a tervezés, az előrelátás, az átgondoltság, a szorgalom, a kitartás a siker egyik feltételei. Légy büszke arra, amit képviselsz, de ne légy türelmetlen azokkal, akik más eszközökkel haladnak a saját útjukon.  A hozzákapcsolódott megerősítés: hasznosítom és érvényesítem  a képeségeimet türelemmel, elfogadással, erőszak nélkül. Kattintsd ide:  a teljes leírás Mi jellemzi a mandalaimat bak, csillagjegy, megfontolt, tiszteséges, funkcionális, mandala, vászon, festmény, alexarendel
  • Out of stock
    Skorpió csillagjegy Alexarendel funkciónális mandala 02_alexarendel Skorpió csillagjegy Alexarendel funkciónális mandala 01_alexarendel
    "Skorpió csillagjegy"- 40*50 cm vászon akril festmény- Alexarendel funkciónális mandala A funkcionális mandalát megerősítésként használjuk; segít megtartani a fókuszt, megkönnyítve a megvalósulást, úgy, hogy a benne rejlő üzenet emlékeztet arra, hogy hova akarunk eljutni. Ez egy horoszkópos mandala. A Skorpió az a jegy, aki tudja, hogy a spirituális fejlődés ismételt kis, vagy nagyobb  halálok és újjászületés sorozata. A Skorpió fel is vállalja a mélységek és a magaságok közötti nagy távolságokat, vagyis tudatosan beleáll. A Skorpió az a jegy, amelynél értelmet kap a Fönixmadár jelképe: a Főnixmadár a hamvaiból születik újjá egy sokkal magasabb minőségben. Azért a festmény háttere a Főnixmadár. A Skorpió jegy tudja, hogy a spirituális haladás alapfeltétel, de paradox modón rendkívülien analitikus, és mesterien hagyatkozik a kognitív képeségeire, azért nála fontos összekapcsolni az elmét a lélekkel, és annak jellemzőivel. Azért az elme élességet szimbolizáló háromszögek  szigorúságát igyekeztem lágyítani  a lélek gyengédséget szimbolizáló félkörök, a körök és a szirom formák segítségével.   Üzenete: ne félj változtatni, ne félj változni, ne félj újjászületni. A megerősítés: helyet teremtek az érzelmeimnek és meg is nyilvánítom őket, egyensúlyt teremtve az elme és a lélek között; újjá fogok születni. Kattintsd ide:  a teljes leírás Mi jellemzi a mandalaimat skorpió, csillagjegy, újjá születés, fönixmadár, festmény, vászon, funkciónális, mandala, alexarendel
  • Fogadj be a Fényt Alexarendel funkcionális mandala 01_alexarendel Fogadj be a Fényt Alexarendel funkcionális mandala 01_alexarendel
    Fogadj be a Fényt”- 40*50 cm vászon akril festmény-Alexarendel funkcionális mandala Megakadtál, nem tudsz dönteni? Fejlődni szeretnél, de nem tudod  megfogalmazni, hogy mi az aktuális “témád”? Van egy célod, amelyhez jól jön a támogatás? Tudod, mit akarsz, de nem tudod megtartani a fókuszt? Akkor az Alexarendel funkcionális mandalák segíthetnek. A funkcionális mandalát megerősítésként használjuk; segít megtartani a fókuszt, megkönnyítve a megvalósulást, úgy, hogy a benne rejlő üzenet emlékeztet arra, hogy hova akarunk eljutni. Ez egy Jin-Yang mandala, amely emlékeztet minket arra, hogy ott ahol sötét van, benne ban a Fény is. A Nap mindig süt, de el szoktunk felejteni, amikor sötét időszakokon megyünk át. Nem latunk a napfényt, attól függetlenül, hogy a fénye örök. A Föld egyik fele sötétben borul, amikor a Föld másik fele fényben úszik. De nem azért mert a Nap elfelejt világítani, hanem azért, mert éppen a másik oldalon vagyunk. Váltsunk pozíciót, helyezkedünk el a számunkra "világos" oldalon, azzal, hogy a perspektíván változtatunk, vagyis tanítsuk az elmét másképpen gondolkodni, mert a  lélek ehhez  igazítja az érzelmei milyenségét. A háttér felezve van, a Yin és Yang jegyében, de a napsugarak szimbolizáló mandala szerkezete és a használt színeket egységesé tesszi a festményt, belső egyensúlyt teremtve a lelkünkben. A festmény 4 sarkán, tölcsér-szerű mintákat használtam, amely emlékeztet arra, hogy fogadj be a Fényt a testedben, a lelkedben, az életedben. Üzenete: a Nap mindig süt. A megerősítés: Hiszek, hogy a Fény mindig jelen van. Befogadom a Fényt. Kattintsd ide:  a teljes leírás Mi jellemzi a mandalaimat   fény, befogadás, yin.yang, egyensúly, nap, napfény, vászon, festmény, funkcionális, mandala, alexarendel
  • Out of stock
    Az Élet ajándékai Alexarendel funkcionális mandala 02_alexarendel Az Élet ajándékai Alexarendel funkcionális mandala 01_alexarendel
    „Az Élet ajándékai”- 40*40 cm-es vászon akril kép- Alexarendel funkcionális mandala A funkcionális mandalát megerősítésként használjuk; segít megtartani a fókuszt, megkönnyítve a megvalósulást, úgy, hogy a benne rejlő üzenet emlékeztet arra, hogy hova akarunk eljutni. Ez egy Életfa festmény, amelyben kevesebb hangsúlyt kaptak a gyökerek, mivel alapvetően nem egy Gyökér csakra mandala, hanem egy bőség mandala; a központba kerül a koronája és a termése. Az Életfa nincs bezárva, a körülötte lévő kör lágyan öleli, lehetőséget adva a termés kiterjesztésére: virágba borul a világ. A festmény lágysága azt sugallja, hogy nem kell mindig harcolni, hanem elég csak türelemmel és hittel várni és megkapunk, amire szükségünk van, feltéve ha szívből kívánjuk. A szív és az érzelmek tisztasága, őszinteségé és a szeretet harc nélküli győzelmet a virágok pasztell színéivel oldottam meg. A festmény az életet és a nagyvonalúságát ünnepli,  meg a meggyőződést, hogy megkapunk, amire vágyunk, ha benne van a szívunk. Jó rá nézni, reménnyel, nyugalommal, és hittel tölt, azzal a hittel, hogy a kis világunkban minden rendben van.  Az üzenete: az Élet bőkézű és szeret megajándékozni minket. A hozzá kapcsolódó megerősítés:  mindig megkapom, amire valójában szükségem van.   élet, életfa, ajándék, bőkézű, termés, hit, funkcionális, mandala, festmény, alexarendel
  • Tiszteld az Életet Alexarendel funkcionáális mandala 02_alexarendel Tiszteld az Életet Alexarendel funkcionáális mandala 01_alexarendel
    „Tiszteld az életet”- 120*160 cm-es vászon akril festmény- Alexarendel funkcionális mandala Megakadtál, nem tudsz dönteni? Fejlődni szeretnél, de nem tudod  megfogalmazni, hogy mi az aktuális “témád”? Van egy célod, amelyhez jól jön a támogatás? Tudod, mit akarsz, de nem tudod megtartani a fókuszt? Akkor az Alexarendel funkcionális mandalák segíthetnek. A funkcionális mandalát megerősítésként használjuk; segít megtartani a fókuszt, megkönnyítve a megvalósulást, úgy, hogy a benne rejlő üzenet emlékeztet arra, hogy hova akarunk eljutni. Ez a mandala hódol az életnek és annak két alapvető felteleneknek: a nap és a víz; rámutat arra, hogy az Élet gondoskodik rólunk. Viszont az a tapasztalt, hogy túl sok időt szentelünk a szomorúságnak, a félelmeinknek, a bánatnak, az aggódásnak, ahelyett, hogy gyakorolnánk az hálát és az örömöt, és a hitet abban, hogy támogatva vagyunk. Nagy hangsúlyt fektettem a Fény terjedésének a megjelenítésében. Bizonyos szögből a mandala háttérben szorul és a Fény átveszi a szerepet, kitöltve az egész vászont. Ez a mandala ünnepli az életet, a Napot, a Vizet és mind azok biztosított feltételek egy áltaunk álmodott élethez, emlékeztetve minket arra, hogy mindenünk van, amire szükségünk lehet. Üzenet: mindig is meg lesz minden, amire szükséged van, mert az Élet a fennmaradására törekszik, és mi az Élet részei vagyunk, kicsiben maga az Élet. Hozzátartozó megerősítés: hálás vagyok, hogy mindenem van, amire szükségem lehet. Tisztelem és örömmel ünneplem az Életet és az életemet. Kattintsd ide:  a teljes leírás Mi jellemzi a mandalaimat nap, víz, feltételek, hála, öröm, tisztelet, élet, vászon, festmény, mandala, alexarendel
  • Beilleszkedés Alexarendel funkciónális mandala 01_alexarendel Beilleszkedés Alexarendel funkciónális mandala15_alexarendel
    "Beilleszkedés"- 80*80 vászon akril festmény -Alexarendel funkcionális mandala Megakadtál, nem tudsz dönteni? Fejlődni szeretnél, de nem tudod  megfogalmazni, hogy mi az aktuális “témád”? Van egy célod, amelyhez jól jön a támogatás? Tudod, mit akarsz, de nem tudod megtartani a fókuszt? Akkor az Alexarendel funkcionális mandalák segíthetnek. A funkcionális mandalát megerősítésként használjuk; segít megtartani a fókuszt, megkönnyítve a megvalósulást, úgy, hogy a benne rejlő üzenet emlékeztet arra, hogy hova akarunk eljutni. Ez a kép a beilleszkedésről szól, de nem az, ami késztet minket beállni a sorban. Számomra a beilleszkedés arról szól, hogy megtaláljam a helyemet ebben a világban, ami csak akkor lehetséges, ha egyé válok az élet princípiummal, a spirituális és a természet törvényei követése által. Arra szociáltunk, hogy a törvényeket meg lehet kerülni, de nem az Élet törvényeit. Aki szembe megy velük, az szenved, annak nehezebb az útja, annak több erőfeszítésekben kerül a feladatok megoldása, illetve egyre több feladatok nehezednek rá. A megoldás: látni, megérteni, tudatosítani, megérezni, és Flow-ban maradni, amely azt jelenti számomra, hogy jellenben vagyok, nem csak jellen. Mennyivel hosszabb az élete annak, aki tudatosan éli meg a pillanatokat; egyszerűen meghosszabbítja az időt; több élmény fér bele az életében, mert vele maradnak, azért, mert mélyen éli meg őket. Ez  a mandala egyszere lágy és erős. A mandala lágyságát a hátérben olvadó kontúrok adja. Az erőségét a merész, telt, gazdag színekben érezhető. A lágysága a beilleszkedésre utal. Az erősége a bennünk lévő őserőre. A kép üzenete az, hogy az erőnket nem a harcra használjuk, hanem az irányítás elengedésre, követve az Élet ritmusát, az Élet áramlását, és egyé válni vele. Ha ez sikerül, akkor elolvadnak a konfliktusok, feloldódnak a blokkok, nő a rugalmaság, az adaptációs képeség, összhangban kerülünk magunkkal és a világgal. A középen lévő nem zárt kör arra emlékeztet, hogy a tökéletesség nem létezik; elég törekedni rá. Viszont tökéletes pillanatok léteznek. De tudatosítani kell őket. A stilizált virágok az Élet szépségét szimbolizálják. Vegyűnk észre a szépségét, álljuk meg időnkét magunkba fogadni a szépségét, vagyis tudatosítsuk magunkban  a jellent, a pillanatot, legyen meg a Flow érzés. A háttér szín és egymásba fonó csigavonalak az Élet dinamikájára, a változásra és alkalmazkodásra való készségére, a benne rejlő végtelen számú lehetőségékre utal. Mindig van kiút, mindig van megoldás, ha hibáztunk, korrigáljuk, ha rossz döntést hoztunk, hozzuk másikat, a rossz úton járunk, keresünk másik utat. Nem szabad kitartani a minket tovább nem szolgáló döntéseink mellett. A kitartás nem erről szól, hanem arról, hogy végig az én utamat járom, és önmagamat valósítom meg. Akkor amikor tudjuk, hogy  megkéne másítani a döntéseinket, de nem teszünk meg, mert mi "kitartunk", az valójában a változásról való félelem, ami leblokkol minket, helyben tart, meggátol a fejlődésben, határokat szab az álmainknak és szabótálja az önmegvalósítást. A kép üzenete: mindig van kiút, mindig van megoldás. A hozzátartozó megerősítés: egyé vagyok az Élettel, követem a dinamikáját, az áramlását, Flow-ban vagyok. Kattintsd ide:  a teljes leírás Mi jellemzi a mandalaimat   beilleszkedés, flow, tudatosság, megoldás, áramlás, festmény, mandala, alexarendel  
  • Out of stock
    A Fény mindig győzz Alexarendel funkcionális mandala2_alexarendel A Fény mindig győzz Alexarendel funkcionális mandala 01_alexarendel
    “A fény mindig győzz”- 70*90 vászon festmény -Alexarendel funkcionális mandala A funkcionális mandalát megerősítésként használjuk; segít megtartani a fókuszt, megkönnyítve a megvalósulást, úgy, hogy a benne rejlő üzenet emlékeztet arra, hogy hova akarunk eljutni. Ez a mandala a Fény-t ünnepli, annak győzelme a sötétség felett. Szinte látni a fény sebeségét, ahogyan lecsap és feloszlatja a sötétséget. Ez egy Yang-os, férfias, karakteres, erős mandala, amely erővel és hittel tölti el a teret és magunkat is. Ez a mandala a reményről szól, a fényben és az életben való hitről és arról, hogy a fény mindig győzelmeskedik. A kivitelezés: ez egy elegáns, fekete, fehér, arany színekben érvényesülő, minimalista stílusban megálmodott, visszafogott, de annál beszédesebb mandala, 36 karátos arannyal megerősített, a fény irányát mutató vonalakkal. Üzenet: Higgy, hogy a Fény mindig győz, úgy ahogyan a jó, a szép, az emberség, a szeretet, minden, ami a fényes oldalát képviseli. Hozzátartozó megerősítés: a Fény mindig győz! Kattintsd ide:  a teljes leírás Mi jellemzi a mandalaimat   sötétség, fény, győzelem, hit, remény, elegáns, yang, férfias, erős, festmény, funkcionális, mandala, alexarendel
Go to Top