Miért nehéz kikerülni a bántalmazott szerepéből?
Egyáltalán miért kerül valaki egy ilyen helyzetbe?
Mindenki rendelkezik egy önképpel, amely alapvetően egy jó kép, meg akkor is, ha a környezet, vagy a saját élet minősége alapján van min kijavítani, fejleszteni.
Miből áll az önkép?
Az önkép olyan tulajdonságok összességé, amely meghatározza és megmagyarázza a cselekvéseinket, azok következményeit és eredményeit.
Vágyunk, hogy eredményeségesek legyünk.
Egyszerűen ebben szocializáltunk.
Az eredmények mérőfoka a dicséret, illetve a jutalom.
A bántalmazó pont erről fosztja meg a, gyakran kiszemelt, bántalmazott személyt.
Nem mindenkiből lesz ideális bántalmazott, azért a bántalmazó kiszemel egy jó potenciállal rendelkező személyt és elkezd dolgozni rajta.
Kiből lehet ideális bántalmazott?
Azokból, akik a béke kedvéért kompromisszumot kötnek, vagyis hallgatnak, nem mondanak ellent, igazodnak a másik hangulatához; meg azokból, akik nagyon empatikusak, azért sajnálatból eltűrnek majdnem mindent, remélve, hogy ezzel segítenek a másiknak. (pl: van neki elég baja, szegény elléggé serült, majd én megpróbálom kompenzálni valahogy, hatha tudom megkönnyíteni az életét).
A bántalmazó kiszúrja a gyenge pontot, elkezdi játszani az áldozatot és ezzel megfordítja a helyzetet. Vagyis a bántalmazott már nem lehet áldozat, már nem lehet ő a szenvedő alany. Innentől kezdve áthárít, és egyre nagyobb bűntudatot ébreszt a bántalmazottban, aki készséggel fogja felmenteni a bántalmazóját.
A bántalmazó nem mindig tudatosan teszi meg azt, amit tesz.
Legtöbbszőr ösztönösen történik meg; az életfenntartására szükséges ösztön súgja meg neki, hogy ez egy jó és viszonylag kényelmes módszer a saját problémai megoldásához.
Egyszerűen a bántalmazó úgy működik, illetve úgy működteti az életét. Más módszer nem ismer, és ha megtalálta magának a számára ideális alanyt, akkor nem is fog törekedni arra, hogy egy másik módszert találjon.
Pont azért tőle nem várható javulást, változást, meg azt sem, hogy engedje el a bántalmazottját. Más szóval, ha rajta múlik, az alárendelt helyzet örökké megmarad.
Van-e kiút?
Lenne, de ebben a harcban a bántalmazott egyedül marad; miközben a játékot ketten játszák.
Kivel fog harcolni? Kivel érdemes harcolni?
Kizárólag saját magával, és ha megnyeri a harcot, ezzel ki is lépett.
De hogyan harcoljon önmagával? Hol kezdje el?
Vissza kell nyernie az önbecsülését, feljavítani az önképét.
Ahhoz, hogy tudjon egyre többet követelni, a bántalmazó folyton negatív magatartással és negatív megegyezésekkel, később akár fizikai erőt fitogtatásával, vagy azzal tényleges használásával fogja lépéstől lépésre leépíteni a bántalmazott önbecsülését.
Erre, a természetes reakció az elismerés vágyából eredő egyre nagyobb igyekezés.
De a bántalmazott elismerést nem fog kapni, mert ezzel a bántalmazó csökkentene a saját hatalmát.
Attól még, a bántalmazott továbbá igyekezni fog, hogy teljesítse a bántalmazó igényeit, mert egyszerűen remél, hogy ha jobban teljesít, meh fogja kapni a jutalmat, az elismerést és a tiszteletet.
Azért szoktam hangoztatni, hogy a remény két élű jellenség.
Van, amikor segít kitartani, ahhoz, hogy a végén kilépjünk a nem kívánt helyzetből. De, legtöbbszőr benne tart.
A remény, hogy jobb lesz megakadályozz abban, hogy változtassuk. A határ nagyon vékony, és mivel szerettük kimagyarázkodni és felmenteni magunkat, azon kapunk magunkat, hogy tovább tűrünk, arra várva, hogy a remény oldja meg a helyzetünket.
Közben, ahhoz, hogy a tükörbe tudjuk nézni, hogy tudjuk igazolni a maradásunkat, egyre több felmentést kap a bántalmazott is.
Ez a tökéletes recept a helyzet fenntartására. Ebből kimászni, már művészet lesz.
De nem lehetetlen.
Van-e kiút?
Meg kell érteni, hogy a bántalmazó semmin sem fog változtatni. mert számára ez az egyetlen módszer az élete működtetésére.
Meg kell érteni, hogy a remény helyben tart.
Meg kell érteni, hogy a bántalmazott elismerést sosem fog kapni, mert akkor gyengülne a bántalmazó pozíciója és hatalma.
Meg kell érteni, hogy akármilyen nagy az igyekezet, az eredmény el fog maradni….négy ókból:
1- a bántalmazott soha nem fog tudni megfelelni a bántalmazó elvárásainak, azért mert a bántalmazó egyre merészebb lesz, egyre tolja a határokat, elkezd tesztelni, hogy meddig mehet; másodszor, azért, mert mivel nagyobb, vagy lehetetlen az elvárás, illetve, minél jobban igyekszik a bántalmazott, annál nagyobb lesz a bántalmazó hatalma (hatalom függővé is válhat);
2- a bántalmazó elkezd kételkedni a saját képeségeiben, egyre többet fog hibázni, azért mert egyre többet fog félni a bántalmazó reakciójától;
3- minél többet hibázik, annál erősebb lesz a meggyőződésé, hogy a bántalmazónak igaza van, amikor nem értékeli az igyekezetét, a munkáját és annak eredményeit;
4- innentől kezdve, a bántalmazott folyton magát fogja hibáztatni és a bántalmazóját folyton felmenteni. A bántalmazó nyert.
Meg kell érteni, hogyan jut el a bántalmazó ahhoz, hogy nyerjen ( lásd az előző bekezdést).. Onnantól kezdve, már nem magadat fogod hibáztatni és őt felmenteni.
Meg kell érteni, hogy egy ember véleménye nem határozhat meg valaki személyiségét és nem mérvadó, amikor az eredményeségről van szó,
A bántalmazó számára, ez egy ösztönös, vagy már tudatos szinten emelt magatartás, amely által boldogul, amely által megszerzi azt, amire szüksége van, vagy eljut oda, ahova jutni akar. Ez teljesen független attól, hogy milyen valójában a bántalmazott, illetve milyen képességekkel rendelkezik.
Fokuszálni kell azon, hogy más kontextusban, más környezetben, más helyzetben milyen eredményeket produkál és mennyire elismerik az igyekezetét, a munkáját, az eredményeit, az ötleteit és a személyiségét, ahhoz, hogy újra építse az elvesztett önbecsülését. És akkor ő nyert.
Nem könnyű.
Ez egy hosszú folyamat, de belekerülni a bántalmazott szerepébe, illetve azzal azonosulni, is egy hosszú folyamat volt.
Kell hozzá akaraterő, kitartás és ami a legfontosabb, kiűzni a bűntudatot, az esetleges sajnálatot, amit gyakran érzik a bántalmazó felé. A bűntudatból és a sajnálatból születnek olyan gondolatok, mint: szegény bántalmazó, nem vagyok képes teljesíteni egy egyszerű vágyát sem, mennyire szenvedhet, jobbat érdemel, én semmire sem vagyok jó, csoda, hogy elvisel, csoda, hogy szóba áll velem, mert én egy szerencsétlen, semmire sem képes társ/partner/anya/apa/férj/feleség/kolléga/alkalmazott/barát/rokon/ismerős/ szomszéd, etc. vagyok.
Aztán, jusson eszedbe, hogy nem feltétlenül azért vagy kevés másnak, mert nem érsz sokat, hanem azért, hogy irreális követelményeket támaszt veled szemben, vagy azért, mert ezt akarja elhitetni veled, hogy megtartsa a hatalmát felletted.
A konklúzió nem komfortos hallani, de a megoldás kizárólag a bántalmazott kezében van, rajta múlik, neki kell kilepni a bántalmazott szerepéből.
Miért annyira nyilvánvaló?
Mert a bántalmazott az, aki nem érzi jól magát, miközben a bántalmazó élvezi a helyzet minden előnyéit.
Aki jól érzi magát, hatalma van, megkapja, amit akar, ki van szolgálva, lesik minden kívánságát, egy dicséret reményében, miközben fel is van mentve minden tisztelethiányos, lekezelő. leépítő, leromboló, kihasználó, manipulatív, bántalmazó cselekedetei alól, miért is változtatná valamin is?
#bántalmazott, #bántalmazó, #alárendeltség, #önkép, #áldozat, #harc, #kilépni, #megoldás, #alexarendel
