Világunk alapja a dualizmus, és ehhez hozzátartozik a felismerés: minden jelenségnek megvan a maga létjogosultsága – függetlenül attól, hogy mi, emberek hogyan minősítjük vagy éljük meg őket. Az egyetemes egyensúly megköveteli az ellentéteket; nem törődik az érzéseinkkel, sem azzal, hogy miként érintenek minket a külső hatások. Nekünk viszont megvan az a képességünk, hogy kontrolláljuk a megélésüket.
Ez a kontroll a határok megtartásáról szól. Jogunk és szabadságunk van eldönteni, miből és hogyan akarunk tanulni, fejlődni: mi az, amit kirekesztünk a terünkből, és mi az, amit útjára bocsátunk. A lényeg a belső Fény védelme és annak kiterjesztése a világba. Ezzel önmagunkért és a környezetünkért is megtettünk mindent, ami tőlünk telik – hiszen többre nem is vagyunk hivatottak. Ez a mi valódi hozzájárulásunk egy jobb világ teremtéséhez.
A koncepció és a technika találkozása
A festmény érdes, domborműves (in relief) háttere lüktető dinamikát ad az alkotásnak. Azt üzeni, hogy semmi sem statikus: a létezés mind az árnyék, mind a fény oldalon folyamatos mozgásban és változásban van, ahogyan mi magunk is legbelül. A ráfestett mandala szándékosan nem takarja el ezt a textúrát, hiszen a dualizmus alapvető adottságunk, a fény pedig egy finom, légies anyagként simul rá.
A fényoldal színeit tudatosan csempésztem át a sötétségbe, két okból: egyrészt, mert a sötétben is ott rejlik a fény lehetősége, másrészt pedig a belső fényünk kisugárzásával maga a sötétség is új minőséget kap.
A kép középpontjában futó „belső fény” sáv markánsan elkülönül, megálljt parancsolva az árnyéknak. Ebben a védelmi zónában már lágyan keverednek a fényoldal vidám tónusai – hirdetve, hogy a fókusz végig azon van: mi magunk mit engedünk be.
A festmény üzenete:
Nem a külvilágot kell megváltoztatnod, hanem a belső Fényedet megvédened: jogod van eldönteni, mit engedsz be a lelkedbe.
A hozzátartozó megerősítés:
Tudatos kapu vagyok. Határozottan megállítom azt, ami rombol, és teljes szívvel befogadom azt, ami emel.