Én, amikor elmélkedem, gondolkodom, akkor azon jár a fejem, hogy hogyan építsem magamat és hogyan szépítsem a környezetemet. Azon gondolkodom, hogy milyen virágot ültessem, mit fessek, milyen zenét hallgassam, milyen dekorációt készítsek, hogyan tudom a kreativitásomat, és arravaló késztetésemet kielégíteni, úgy, hogy kárt ne okozzak.

De vannak olyanok is, akik a kreativitásukat arra használják, hogy minél szörnyűbb, betegesebb megoldásokat találjanak az embertársaik megalázkodására, kínzására, leigázására, megsemmisítésére.

A fiammal gyakran vitatkozunk ezen, mivel ő inkább olyan filmeket nézz, ahol az emberi elme találékony kegyetlensége a fő szerep. Azokban a filmeken, amelyeket ő néz, az emberek szenvednek, sírnak, rettegnek, éheznek, kínozzák, bántalmazzák, és választékosan ölik egymást. 

Én kíváncsi lennék, hogy egy alapos psychiatriai vizsgálat mit diagnosztizálna ezeknél az alkotóknál.

A fiam azzal érvel, hogy a legtóbb ilyen film igazi történet alapján született. Megmondom őszintén, hogy ez a tény nem nyugtatott meg. Hogy mindig is léteztek kegyetlen, rossz, gonosz emberek nem egy magyarázat arra, hogy még mindig itt tartunk. Mert ezeknek az alkotásoknak rengetek nézői és kővetői vannak; ezekre az alkotásokra van igény. Ez a tény már nyugtalanít.

Aztán mit nem tesz az ember egy best seller-ért, vagy egy kassza sikerért! A profit a lényeg. Mindig is a profit és a hatalom mozgatta meg a szállakat. Hogy én miért nem tudom ezt megszokni, ezzel megbarátkozni, ezzel azonosulni?! Több mint valószínű az én hiányosságaimról szól, és nem arról, hogy esetleg, az ember elhibázott valahol, de annyira, hogy már korrigálni nem képes.

És, bár ember vagyok, én ennek a súlyát nem akarom vállamra vinni; egyszerűen nem érzem, hogy felelős lennék azért, ahova most tart az ember. Annak ellenéra, simán lehet, hogy az én hibám, csak én nem látom.

Aztán érvelnek azzal is, hogy szükségeltetik a “rossz”, a “gonosz”, ahhoz, hogy láthatóvá és érzékelhetővé váljon a “jó”. 

De szerintem, ez a szükséglet az emberi perceptív képesége határozza meg, amely képeség alapja a viszonyítási alap, és amíg ez igy marad, addigra a világ is meg lesz osztva a “jó” és a “rossz” között.

Mert mi lenne, ha csak a “jók” léteznének? Csend, béke és nyugalom. Mind egyforma lennének, semmi konfliktus, semmi harc, uralkodná az abszolút, és áhított egyensúly.

De mi lenne, ha csak a “rosszak” léteznének? Több mint valószínű, csend, béke, és nyugalom. Mind egyforma lennének, semmi konfliktus, semmi harc, uralkodná az abszolút, és áhított egyensúly.

Ha ebből az elméletből indulnánk ki, akkor nem is lenne már fontos, hogy az emberek “rosszak”, vagy “jók”.

De akkor az abszolút egyensúly sem lenne már cél. Ki áhítozik valami után, ami eleve megvan?

De célra mindig szükség van. Mert a cél ad értelmet az életnek.

Találnának egy másikat. Akkor a cél az lenne, hogy hogyan lebontani azt az abszolút egyensúlyt, feltételezem. Mert kitartóan ellenálunk a természetes alapotoknak. Kell mindig valami ami ellen, vagy mellett harcolunk. Úgy nézz ki, hogy a harc a természetes állapotunk.

Akkor kijelenthetünk, hogy minden jó úgy ahogy van? Kijelenthetünk azt, hogy a világ, és az ember tökéletes úgy ahogy van? Kijelenthetünk azt, hogy az ember mindig is olyan lesz?

És mennyire lehetünk biztosak abban, hogy ez igy van rendjen?

Lehet, hogy örök dilemma-ra vagyunk ítélve?

És ha ez az ítélet, akkor megéri vitatkozni, veszekedni, egymás ellen menni?

Megteszünk, mert a harc a lételemünk.

De meddig mehetünk? Mikor adjuk fel? Mikor kössünk békét? Mikor tartsuk legalább egy-egy szünetet? Legalább a regenerálodás kedvéért, hogy megerősödjük, ahhoz, hogy  kibírjuk a következő harcot.

Én amondó vagyok, hogy tartsuk szünetet, mert elfáradt a világ, és kimerült az ember. Arról nem is beszélve, hogy a kipihent elme könyörületesebb, kedvesebb, jobb kedvű és emberségesebb.

És akkor, ha nem is az abszolút egyensúlyt, de egy kielégítő harmonikus állapotot talán sikerül elérni, és ha már elértünk, megtartani is; egy olyan állapotot, ahol elférnek a “rosszak” is, és a “jók” is.

Természetesen, nem tenném a kezemet a tűzbe, de látom ebben nemi esélyt egy jobb világ megteremtésére.

rossz, jó, harc, béke, alexarendel

[mailpoet_form id=”3″]