Minden egyes ember egyedi és komplex: emlékek, érzések, gondolatok, álmok, ambíciók, vágyak, cselekvések és döntések halmaza.
Ezzel nem mondtam semmit újat. Viszont, attól függetlenül, hogy ezen mindenki egyetért, a tolerancia szintünket nem ezt mutatja.
Vegyünk pár példát, amelyekhez a social media felületeken mostanában látott heves és udvariatlan vitákon alapulnak.
Az ember mindenevő. Ha valaki másképpen dönt, ez rendben van, amíg békén hagyják azokat, akik húst is esznek, és fordítva is.
Tudomásom szerint, kevesen vannak azok a mindenevők, akik erőltetik a húsevést azokra, akik nem esznek húst. A fordítottja minimum elvárás.
Mellékes, hogy milyen megfontolásból döntött valaki úgy, hogy nem eszik húst: mert sajnálja az állatokat, vagy abban hisz, hogy számára csak a élő táplálék működik, vagy az egészségük ezt kívánja, vagy… Higgyék el, hogy azoknak is, akik húst esznek alá tudják támasztani a döntésüket.
Amikor a vegetáriánusok kritizálják és megvetik azokat, akik húst is esznek, vagy azok, akik húst is esznek bántják azokat, akik nem, úgy nézz ki, hogy teljesen megfeledkeznek az egyenlőségről, az egyenlő bánásmódról, az emberi jogokról, a szabad választási jogról, a szabad akaratról, a döntési szabadságról.
Egy másik példa.
Vannak emberek, akik harcolnak az állatok kíméletes megölésükért?
Nemes gondolat; és humánus.
Másrészt álszentség is; szerintem.
Mert az állat szempontjából, többé-kevésbé, mindegy, hogy kedvesen, vagy kevésbé kedvesen ölik meg; egyszerűen meg fog halni.
Igaz, hogy az erőszak, a kíméletlenség eredményez egy fokozott stressz hormon termelést, amely hatással lehet azokra, akik a nem kíméletesen megölt állat húsát fogyasztják. De az embernek, mindenevő lévén, nincs más választása, ha húst is akar enni: nem eheti meg az állatot, míg még él és mozog. De az is igaz, hogy szeretettel kell megnevelni azt az állatot, és kíméletesen véget vetni az életének.
Meg egyáltalán, melyik mentális és lelkileg egészséges ember kíván feleslegesen ölni, vagy kínozni egy állatot? Ezért gondolom, hogy ez is egy erőltetett vita, amely nevében kövekkel dobálunk egyik a másikat.
Mielőtt kővel dobálnátok, kijelentem, hogy imádom az állatokat, és megvetem az erőszakot. Viszont, ezt is bevallóm, hogy valahogy jobban aggaszt az ember sorsa, azt, ahogyan az emberek bánják egymással, azt, hogy milyen kegyetlenséggel kínozzák, vagy ölnek embertársait, ha az érdek úgy kívánja.
A történelem tele van “terror ház” történettel. Ami nyugtalanít az, hogy a jelen is. Sokat nem változott az ember. Meg jó, hogy igyekszik kíméletesen megölni azt az állatot, amelyet enni fog. Azt ne zavarja senki, hogy csak azért teszi meg, mert fél a büntetéstől.
Mert akinek szíve van, az idáig is kíméletes volt. Ezért kár, mindenkit egy kalap alá venni.
Egy másik példa.
A nem dohányosok háborút indított a dohányosok ellen.
Ha a dohányos embert nem zavarja meg, hogy valaki nem dohányzik, miért akar a nem dohányos ember ráerőltetni a döntését?
Az, hogy fél a passzív dohányzás ártalmas hatásaitól, ez kevés; mivel rengetek lehetőség elkerülni. Persze, a dohányosoknak is kell oda figyelniük. De megoldás lenne. Ahelyett, addig harcoltak, hogy a dohányosok felkerültek a fekete listára; a korlátozásokat élesítette a konfliktust.
Hol fér ide az egyenlőség, az egyenlő bánásmód, az emberi jogok, a szabad választási jog, a szabad akarat, a döntési szabadság?
Harcolunk egyik a mási ellen. Vitatkozunk arról, hogy kire szavazni, ki milyen szakmát válasszon, ki hova menjen, ki mit egyen, ki hogyan öltözködjen, hol és mikor viseljen maszkot, ki hova utazzon, ki milyen zenét hallgasson, ki kivel barátkozzon, ki hogyan éljen,… Megfeledkezünk az egyenlőségről, az egyenlő bánásmódról, az emberi jogokról, a szabad választási jogról, a szabad akaratról, a döntési szabadságról. Megfeledkezzünk a toleranciáról. Csak azért mert félünk, vagy azért mert más az érdek.
Nem baj ha félünk. Nem baj, ha más az érdek. A baj ott kezdődik, amikor erőltetni akarunk a saját félelmünkből és érdekekből hozott döntésünket más0kra, ami számomra a tolerancia hiányával egyenlő.
Addig harcolunk, amíg nem jönnek a törvényhozók, amelynek következménye az, hogy elmélyüknek a konfliktusok, mert a korlátozásoknak van súlya; több és újabb félelmeket generál, ami újabb erőszakot szül, azzal a különbséggel, hogy a törvény nevében védve is érezzük magunkat, miközben neki essünk a másiknak.
Az emberi fajból mar “emberi csoportok” lett; csoportok, kisebbségek, amelyek neki esnek egyik a másiknak; megszűnt az egység; az emberek manipulálhatóvá váltak, és sebezhetővé.
Biztos, hogy ezt szerettünk volna elérni?
Lesz még béke?
