Vajon mire van szükségünk a túlélésre?
Egyáltalán túlélésre szól az élet?
Nem megélni kell az életet?
Attól függetlenül, köztudatban az a gondolat érvényesül, miszerint az élet nehéz, kegyetlen, barátságtalan, és mi mind az áldozatai vagyunk.
Joggal érezhetjük ezt, amikor a fókusz a megélhetésen van, amikor a fókusz a pénzen van, amikor az a tapasztalat, hogy mindenért fizetni kell, meg azért is, ami nem is a miénk, vagy nem is élvezzük az előnyeit; joggal érezhetjük ezt, amikor minden egyre drágább, az anyagi helyzet egyre körülményesebb.
De mi lenne, ha nem erre fókuszálnánk?
Megéri adni ennek egy esélyt.
Fokuszálhatunk azon, amink van és gyakorolhatunk a hálát, persze anélkül, hogy megfeledkeznénk a vágyainkról, az almainkról, a terveinkről.
Semmiről nem kell lemondani, hanem átmenetileg halasztani, vagy áttervezni.
A fókusz ne a hiányon legyen, hanem azon, amit akarunk elérni. Lássuk neki, kezdjük megtervezni, átalakítani, jóbba tenni, szebbe tenni, nagya tenni, etc…
Amíg nem feledkezzünk el a cselekvés fontoságáról, az álmok ébren tartanak és motiválnak. Az álmok kimozdítanak a komfort zónánkból és a megvalósításuk értelmet adnak az életünknek.
De hogyan valósítsuk meg az álmainkat egy olyan világban, ahol a hatalom és a pénz irányít? Főleg, ha minkettőből kevés van.
Az a tapasztalat, hogy a nem-törödés, a kegyetlenség, a közömböség, az empátia hiány, az érzelmek hiánya, a hideg racionalitás, a minden-áron-megszerzem, a a-cél-mentesít, a félreértelmezett élj-a-má-nak, a túlzásba vitt nekem-jár a szükséges attribútumok az álmok sikeres megvalósításához.
És akkor jövök én, és sokan mások is, azzal, hogy szeressük egymást, gyakoroljuk a megértést, a kegyelmet, a megbocsájtást, a segítőkészséget, az elengedést, és ehhez hasonló emberséges tulajdonságokkal. Mintha ebből lehetne túlélni, megélni, felkapaszkodni, feltörni, meggazdagodni és hatalmat szerezni.
Nem nagyon tudok ezzel vitatkozni. Van benne valami.
De ez lenne a mindenkori megoldás? A folytonos harc egymás ellen a különböző javak és előnyok megszerzése érdekében?
Nem lehetne, hogy egymást segítve, és támogatva, egymást segítsük, hogy mindenkinek jusson?
Én nem hiszem a a-cél-mentesít teóriában.
Miért nem?
Mert mélyen belül mind arra vágyunk, hogy jók legyünk, és emberségesek, mert mind embernek születtünk.
Nem lehet megtagadni az emberi mivoltunkat, akármennyire nagy a késztetés, vagy a szükséglet.
Ha rosszat teszünk, ha bantunk egymást, belül mindig fájni fog, mert emberek vagyunk, és az ember többre rendeltetett.
Ha rosszat teszünk, ha bántunk másokat, előbb-utóbb megbánunk, és a bűntudat elkeseríti az életünket.
Az eredmény: minden-álmát-megvalósuló boldogtalan ember, vagy túl-buzgón -“bűnei”- kompenzáló -vágyó ember, aki már onnantól kezdve már nem a saját életét fogja élni.
Én az emberséget hirdetem; az emberséges hozzáállást és az emberséges magaviseletet, mert én hiszem az Emberben.
Hogy mennyire fog segíteni azokon, akiknek a mottójuk az, hogy a cél szentesíti az eszközt?
Lehet, hogy nem lényegesen.
De nem is ők a célcsoportom.
Az én célcsoportom az emberséges emberek; reménykedve, hogy ahogyan nő ez a csoport, egyre többen csatlakoznak ehhez az elmélethez.
Mert mind emberek vagyunk, és a szívünk mélyen mind a szeretetre vágyunk, és arra, hogy szeressenek.
Találkozni lehet különböző témájú oldalakkal, amelyek egy-egy tulajdonságot emelik, azzal a céllal, hogy ezt erősítsék.
Az én témám az EMBERSÉG; a bennünk rejlő emberség újra felfedezése és felerősítése.
#emberség #alexarendel
[mailpoet_form id=”3″]
