Egy vallomás a paraván mögül

Én és a vékony határvonal

Mindig könnyebb a mások életében meglátni az összefüggéseket. Segítőként, reflexológusként és art coachként nap mint nap látom, hol billen ki a hozzám fordulók élete, hol akadnak el a családi mintákban, vagy hol gyűrik le őket a félelmeik. Látom a jeleket, és szerencsére érkezik az ihlet: le tudom hozni, meg tudom találni a válaszokat.

De ma szeretnék elmesélni nektek valami nagyon személyeset. Mert én sem vagyok tökéletes.

Alapvetően egy melankolikus személyiségtípusú, maximalista alkat vagyok. Ez azt jelenti, hogy bennem is ott él a szüntelen vágy: mindent tudni akarok, mindent meg akarok érteni, mert a racionális elmém csak akkor érzi magát biztonságban. Ha nem látom a teljes utat, ha megérkezik a bizonytalanság, az én belső rendszerem is hajlamos megijedni, és görcsösen kontrollálni.

Sokáig azt hittem, ez a maximalizmus egy alapvető hibám. Ma már tudom, hogy ez a valódi hajtóerőm – ez az, ami miatt sosem érem be felszínes válaszokkal, azért lehettem hiteles segítő.

Tánc a vékony határvonalon

A legnagyobb tanulásom az életben mégis az, hogy megtanultam táncolni egy nagyon vékony határvonalon.

Egy törékeny vonalon aközött, hogy a megértésre való tiszta törekvésem mikor csap át szorongó agyalásba, és aközött, hogy mikor vagyok képes végre elengedni a kontrollt, hogy csendben bízzak az intuíciómban.

Meg kellett tanulnom a saját mottómat élni:

„Nem kell mindent tudni, és nem is tudhatunk mindent. De azt, amire éppen szükségünk lesz, azt meg fogjuk tudni.”

Mi is az az éberség, és hogyan gyakorolhatod?

Sokan azt gondolják, hogy az éberség valami bonyolult, transzcendens állapot, amihez órákig kell lótuszülésben meditálni. Pedig az éberség valójában a legtisztább, leglágyabb jelenlét. Nem más, mint az a pillanat, amikor észreveszed magad.

Amikor nemcsak mész a mindennapok sűrűjében, hanem egy pillanatra kívülről, szeretettel ránézel a saját működésedre. Megérzed, hogy elszorult a gyomrod, vagy tetten éred a gondolataidat, amint épp a múltban rágódnak vagy a jövő miatt szoronganak.

Az éberséget nem tanulni kell, hanem elkezdeni gyakorolni – egészen apró, hétköznapi mozdulatokkal:

• A test horgonya: Napközben, amikor érzed, hogy elönt a rohanás, állj meg egyetlen percre. Figyeld meg a légzésed, vagy tudatosan tedd le a talpad a földre. Érezd meg a talpad és a talaj találkozását – ez a reflexológia alapja is: a fizikai testünkön keresztül azonnal vissza tudunk érkezni a jelenbe.

• Az „agyalás” tetten érése: Amikor rajtakapod magad, hogy egy helyzeten már órák óta pörög az agyad, ne bántsd magad érte. Csak mondd ki magadban csendesen: „Most éppen agyalok.” A pusztán azzal, hogy nevesíted, már ki is léptél a vihar közepéből, és a megfigyelőjévé váltál.

• A szimbólumok ereje: Tarts magadnál egy apró tárgyat a zsebedben – egy szép kavicsot, egy kártyát, vagy bármit, ami a belső békére emlékeztet. Valahányszor hozzáérsz a nap folyamán, az legyen egy emlékeztető: Hogy vagyok most? Merre dől a mérlegem?

Amikor hozzám jössz a Reflexológiára, vagy Art coachingra, vagy Tarotra, olyan segítőhoz jössz, aki minden áldott nap gyakorolja ezt a fajta éberséget, és apró, csendes korrekciókat végez, hogy fenntartsa a kiegyesúlyozott testi-lelki-szellemi egésszségét.

És pontosan azért tudlak téged is kézen fogni a te saját, belső sötétségedben, mert én magam is nagyon jól ismerem ezt az utat és azt is, hogy mit kell tennem.

Nem az a cél az életben, hogy ne billenjünk ki soha. Lehetetlen küldetés lenne, mert, ahogyan sokszor írtam: az egyensúly nem egy statikus, hanem egy dinamikus jelenség.

Azért a cél, hogy meglegyen bennünk a belső éberség, amivel mindig visszatalálunk a középpontunkhoz.