Mit jelent a betegség?

A betegség általánosan elfogadott definíciója, röviden, a tünetek és a panaszok együttese.

Én meg, úgy gondolom, hogy a tünetek és a panaszok a jele annak, hogy a szervezet küzd. Én nem betegségre gondolom ilyenkor, hanem küzdelemre.

A “betegség” szó negatív energiát képvisel és destruktív a jelentése, a közölni valója, az üzenete.

A “küzdelem” szó reményteli, és arra mutat, hogy még nincs vége, hogy vannak még tartalékok, ötletek, lehetőségek. Amikor jelentkeznek a panaszok, gyakorlatilag elkezdődött a gyógyulás is; a szervezet észrevette a problémáját, és már a megoldáson dolgozik, azzal a különbséggel, hogy azt, ami idáig könnyedén oldott meg, ma már csak a küzdelem árán lesz rá képes.

Miért?

Mert elfáradt. 

Miért fáradt el?

Mert, a stresszt jól bírja, de a hosszantartó stresszt már nem.

A stressz a válaszreakció egy adott megterhelő helyzetre, egy olyan helyzetre, amely leküzdésére, mentálisan, lelkileg, vagy testileg nem vagyunk elég edzettek.

A stressz nem más, mint, a szervezet által hozott döntések alapján, olyan intézkedések halmaza, amely segít adaptálódni az adott helyzethez, és, annak ellenére, hogy az edzettségi szint nem kielégítő, segít legyőzni az adott akadályt, segít megoldani az adott hirtelen felmerült problémát, vagy tompitani az adott történet negatív következményeit.

Ha, a különböző megterhelő helyzetek között, megfelelő mennyiségű és minőségű pihenést iktatunk be, akkor a szervezet megerősödik, mentálisan, lelkileg és testileg is.

Ha viszont, elmarad a pihenés, és a terhelés folyamatos lesz, akkor a szervezet elfárad.

Tudni kell, hogy a szervezet egy komplex mechanizmus, amelynek feladata az életben maradás. Ezt a feladatot csendesen végzi el, kitartással és szerénységgel. A napjait megoldásokkal tőlti ; tőlünk függetlenül felméréséket végez, döntéseket hozz és folyton korrigál. Mi ezt észre sem veszünk.

Ha viszont, elfáradt, a szervezet működése könnyen megakad; a szervezet igyekszik, de egyedül már nem képes megoldani a helyzetet. Ezt már észre veszünk, mert jelentkeznek a panaszok, másszóval a szervezet kezd panaszkodni. 

MI a dolgunk ilyenkor?

Meghallgatni őt, megérteni a mondanivalóját és a megfelelő segítséget nyújtani.

Mert, bár tudományosan az adott panaszok együttese egyenlő egy adott betegséggel, gyakorlatilag, csak arról van szó, hogy a szervezet már nem képes egyedül harcolni, már nem képes összehangolttan, olajozottan, könnyedén működtetni magát. És ez a jelenség zajjal jár, mert aztán  a “néma gyereknek anyja sem érti a szavát.” És ha már zajt csapott, illik rá figyelni.

Vegyük sóra a panaszokat, és fejtsük ki a jelentésüket; például: nem látok- mit nem akarok látni, nem hallom-mit nem akarok hallani, fáj a vállam-mit cipelek, fáj a lábam-mit kell lépnem, viszket a bőröm-mi az, vagy ki az, aki irritál, allergiám van-miből lett elegem, etc.

Ha megvan a jelentésük, akkor cselekedni kell, pl: nézz szembe bátran azzal, amit nem akarsz látni,  figyelj arra, amit nem akarsz hallani, és tanulj,  tedd le a terhet, amit olyan régóta cipeltél, lépj meg azt, amit olyan sokáig halasztottad, tarts távol magadat, attól, aki irritál, állj ki magadért és változtass bátran, etc.

A panasz megnevezése, az a szó, amely a panaszt leírja, maga a megoldás. Csak ki kell logikázni, a saját életedre viszonyítva az üzeneteket; mert az általános jelentésükön túl, minden panasz, amely a szervezeted produkál, rólad, és neked szól.

Az időzítés fontos. Akkor segítsük a szervezetnek, amikor még küzd, mert ha már feladta, annál nehezebb lesz.

betegség, küzdelem, stressz, panasz, alexarendel

AlexaRendel hírlevél feliratkozás
Az Adatkezelési tájékoztatót
és az ÁSZF-et elolvastam, elfogadom.
close
AlexaRendel hírlevél feliratkozás
Az Adatkezelési tájékoztatót
és az ÁSZF-et elolvastam, elfogadom.