Azt szoktam mondani a pácienseknek, hogy minden módszer működik, de nem feltétlenül mindenkinek.

Mindenki találja meg azt a módszert, azt a terápiát, amellyel tud azonosulni. És ha megtalálta, alkalmazza következetesen. Anélkül, az sem fog működni.

De vajon miért?

Ez nem a terápia hiányosságokban rejlik, hanem az emberi szervezet sajátos működési elvében.

Tudni kell, hogy az emberi szervezet kíméli magát. Mindig a könnyebb utat választja: szereti az ismert utakat, a rutint, a kíméletes és energiatakarékos megoldásokat. Nem lustaságból teszi meg, hanem azért, mert hosszútávon gondolkodik, úgy 150 évre.

Ha megbetegszik, ha valahol megakad, hálásan fogadja a segítséget, de csak akkor fog működni, ha következtésen és bizonyos rendszerességgel kapja meg.

Miért?

Mert ha a segítő módszerek, a benne lévő ingereket nem következetesen és viszonylag szigorú rendszereséggel kapja meg, akkor a szervezet csak összezavarodik; nem fog rájönni mit akarunk, nem fogja tudni mit várunk el tőle, és, ami a legfontosabb, nem lesz képes ezekből az összevissza kapott ingerekből, kialakítani az új rutint.

Akkor mit fog tenni?

Megtartja a régit, és a gyógyulás elmarad; sőt, ha végképp elfárad, akkor az állapota romlik.

Az emberi szervezet nagyon szigorú szabályok alapján működteti magát. Ha a szabályok nem tiszták, akkor káosz uralkodik. Ezért nagyon egyértelmű ingerekre lesz szüksége, amelyek kitartó ismétlődéssel és mindig megfelelő mennyiségben és minőségben kapja meg, és nem csak akkor, amikor kedvében vagyunk, vagy éppen ráérünk.

Aztán, a szabályokat össze is kell egyeztetni, ezért nem jöhet szóba egy részleges, hiányos, egyszer-egyszer kezelés, hanem csak egy holisztikus és következetes megközelítés hozhat eredményt.

Elkötelezettség nélkül alkalmazott módszertől nem várhatjuk javulást, gyógyulást.

Nem feltétlenül azért, mert a módszer nem jó, vagy a szervezet ellenál, hanem azért, mert az összevissza kapott segítésből, akármennyire jó indulatú, az emberi szervezet nem képes kialakítani az új rutin, amely alapján újra kiegyensúlyozottan, harmonikusan tudja működtetni magát.  

Azt szoktam javasolni, hogy mielőtt panaszkodnánk, hogy az adott, általunk kiválasztott módszer nem működik, mielőtt tovább állnánk, és újabb és újabb módszert keresnénk, mielőtt csodálkoznánk, hogy a szervezet miért nem úgy reagál, ahogyan elvárnánk, áljuk meg egy pillanatra és gondolkozunk azon, hogy hol rontottunk el: vajon igazán elköteleztünk magunkat, vajon elég következetesek voltunk, nem hiányzott a kitartás, vagy a türelem?

Ennek érdekében, mindig olyan módszert, terápiát szabad választani, illetve olyan változásokat bevállalni, amelyeket hosszútávon fenn tudjuk tartani, mert máskülönben nem leszünk képesek végig csinálni. Másrészről, ha mégis végig csináljuk, titokban arra fogunk vágyni, hogy vége legyen és végre visszatérhessünk a régi, megszokott rutinunkhoz. 

Ez meg sem fordul a fejünkben, hogy ha mi erre vágyunk, a szervezet követni fog: alig várja, hogy visszatérhessen a megszokott, ismert, régi, hibás rutinjához, és ezzel együtt a panasz, a tünet, a zavar, a betegség is visszatér.

Hangsúlyozom: nem lustaságból szereti a rutint, hanem azért, mert a kímélő üzemmód biztosítja a hosszú életet; ami önmagában nem is rossz, ha nem veszünk figyelembe azt a tényt, hogy nem mindegy milyen minőségben élünk meg a hosszú életünket.

Ezért, ha az aktuális rutin már nem szolgálja az egészégünket, ne késlekedjük a segítséggel. De, tegyük meg elkötelezettséggel és következetességgel. És akkor az eredmény sem fog késlekedni.

 

inger, változás, rutin, módszer, következetes, alexarendel

AlexaRendel hírlevél feliratkozás
Az Adatkezelési tájékoztatót
és az ÁSZF-et elolvastam, elfogadom.
close
AlexaRendel hírlevél feliratkozás
Az Adatkezelési tájékoztatót
és az ÁSZF-et elolvastam, elfogadom.