Abban a tudatban születtünk és nevelkedtünk, hogy mind bűnösök vagyunk.
A bűntudat a Nemi csakrához tartozik, ahol a az életöröm, az életélvezetek, a bőség, az áramlás, a vidámság, a boldogság is.
Minél erősebb a bűntudat, annál erősebb a “büntetni magunkat” való hajlam.
Aki bűntudattal él elfogadja a nyomorúságát, a szerencsétlenségeid, a fájdalmát, a szenvedést, a kirekesztést, a gúnyolódást, a megaláztatást, az elnyomást, a bántalmazást.
A különböző vallási irányzatok is jól hasznosítanak ezt a hajlamot, miután ügyesen beültették. Törleszteni jöttünk le a földre, az Éva meggondolatlansága miatt, vagy valamilyen kegyetlen tett miatt, amelyet valamikor évszázadokkal ezelőtt követtünk el.
Az én sarkított értelmezésemben, ez arról szól, hogy a Föld a pokol, ahol megtisztulhatunk a magunkon cipelt bűnökért. Kevésbe érdekes, hogy véletlenül sem mi követtünk el azokat a szörnyűségeket, amiért fizetnünk kell, mi, azok, akik ma vagyunk.
A nevelés is előszeretettel alkalmazza: jól teljesíted, kapsz egy kocka csokit, kapsz egy piros pontot, egy jó jegyet, egy jobb fizetést, valamilyen jutalmat.
A most minden elsöprő spirituális trendek teszik ugyanazt: te vagy a felelős, te tehetsz róla, a te hibád, rajtad múlik, vagyis te vagy a bűnös, mert még alacsony a rezgés szinted, még kevés vagy a különböző szintek átrúgására, vagy a különböző kapukon belépéséhez; megérdemled, úgy jártál, egy szóval fejlődni és fejlődni kell.
A teljesítmény-jutalom modellt a rendszer is kiválóan hasznosítja és szigorú szabályzásokkal, szabályokkal, törvényekkel fenn is tartja.
Kilenc milliárdon , mínusz az a pár szerencsés, aki irányítják a világot, szenvedünk, mert elhittünk, hogy bűnösek vagyunk.
Az a pár szerencsés meg felvállalják a “hálátlan” feladatot, hogy minket “megtisztítsanak”.
Miért sikerül nekik?
Mert őszintén hisznek a “feladatuk tisztaságában, magaságában, jóságában”, abban, hogy ez a küldetésük, abban, hogy erre hivatottak.
Hogyan sikerülhet nekünk is?
Kezdjük összintén hinni abban, hogy bár a saját életünk rajtunk múlik, azért, ami körülöttünk és a világban zajlik, nem a mi hibánk.
Higgyük abban, hogy nem vagyunk “bűnösök”.
Higgyük abban, hogy jár nekünk az öröm és a boldogság.
Higgyük abban, hogy szabadságra születtünk.
Higgyük abban, hogy ez az élet egy új esély, de nem arra, hogy törlesszük, hanem arra, hogy ne legyen mit “törleszteni”, ha netán mégis számon kérne valaki.
Én mindig a saját magamért és a saját életemért vállaltam a felelőséget. Meg a saját gyerekemért sem voltam hajlandó.
Másokért nem szégyenkezem, nem bántom magam, nem vállalom fel az életüket, a feladatukat, az útjukat.
Rajtam múlik az, ami rólam szól.
Rajtam múlik az, ami az életemmel teszem.
Rajtam múlik az, ami a testemért, az egészségemért teszem meg.
Rajtam múlik, mit gondolok, mit érzek, hogyan kezelem az érzéseimet, hogyan vallogatom a gondolataim között, hogy mire fokuszálok.
De több nem.
Elég erre vállalni a felelőséget.
Ha bűnösnek érezzük magunkat azért, ami a világban történik, akkor a világ szörnyűségei, fájdalma, katasztrófai utol érnek minket, mert a szívünk mélyen bűnhődni akarunk, mert erre taníttattak meg, hogy csak úgy álhat helyre újra az egyensúly, ha törlesztettünk.
Ha “tisztának” érezzük magukat, ha nem cipelünk, ha válogatunk a tanítások és trendek között, ha saját fejünkkel gondolkodunk, és nem engedjünk az idegen gondolatoknak és elméleteknek, hogy megmérgezze minket, ha fejlesszük az intuíciót, ha megtanulunk bízni a megérzéseinkben, akkor tudni fogunk mit tegyünk magunkért és az életünkért.
Hogy közben, mit tesz a világ?
Ami idáig is: azt, amit engedjük, és azt, amit hagyjuk.
Na, ebben hibások vagyunk.
De, mint egyed kevés vagyunk. Ezért, meg ezt se vállald magadra.
[mailpoet_form id=”3″]
