Olyan sokat teszünk a célunkért, és még sem sikerül. Egyre frusztráltak leszünk. Keresünk az okát. Reménykedjünk, hogy egy bűnbak megment. Úgy érzünk, hogy az élet igazságtalan, hogy a sors szeszélyes, hogy irányítják az életünket, hogy nincs kiút.
De vajon igaz?
Vajon miért nem sikerül az, amiért olyan sok áldozatot hozunk?
Mert áldozatot hozunk, ahelyett, hogy magunkért tennénk meg, összhangban azzal, akik vagyunk.
Gyakran nem feltétlenül a saját célunkat akarjuk szolgálni, hanem inkább az elvárasoknak igyekszünk megfelelni.
Keservesen, nagy energia felhasználásával, önmagunk erőszakolásával igyekszünk elérni az adott célt, de ha a cél nem azonos azzal akik vagyunk, azzal, amit képviselünk, egyszerűen nem sikerülhet.
Az erőszak és a külső nyomás fáraszt és kimerít. Ha véletlenül el is érjük a célt, már nem lesz erőnk örülni sem, és arra sem lesz erőnk, hogy ápoljunk és tápláljunk az elért eredményt, vagyis nehéz lesz azt megtartani. És jelentkezik a jo-jo effekt: mikor fent, mikor lent. Jellemzőek lesznek az instabil állapotok, kiszámíthatatlan ingadozások. Nő a bizonytalanság érzet, befészkelődik a félelem érzet, romlik a teremtés minősége, elmarad az álmok megvalósítása.
Tedd, ami tenned kell magadért, önmagad felé érzet szeretettel, önmagadért vállalt felelőséggel.
Szeretned kell önmagadat, tisztelned kell önmagadat, és szeretni kell azt, amit csinálsz. És akkor sikerülni fog. Ez csak akkor működik, ha önmagadért teszed meg.
Gyógyítsd a lelkedet, tanítsd őt újra hitelesen hinni, bízni, örülni, és akkor sikerülni fog.
[mailpoet_form id=”3″]
