Igaz, hogy nem lehet mindenkinek segíteni?
Már közhely lett ez a mondat. Joggal és mégsem.
Én, vagy Te, vagy Ő nem tud mindenkinek segíteni, de mindenkinek lehet segíteni. Vagyis, Én, vagy Te, vagy Ő csak azokon tudunk segíteni, akik hasonlóan gondolkodnak mint mi, akik tudnak azonosulni azzal, amit mi képviselünk, akik példát látnak bennünk, akik fel tudnak nézni ránk, akik tisztelnek és bíznak bennünk, és akik számára olyan eszközökkel rendelkezünk, amelyeket tudják hasznosítani és magukra és a saját életükre szabni. Csak azoknak tudunk segíteni.
Ha ezzel nem vagyunk tisztában, akkor könnyen beleesünk abba a hibába, hogy elhiggyük, hogy nem lehet mindenkinek segíteni, ahelyett, hogy megállapítanánk, hogy nem ránk van szükségük.
Miért hiba?
Mert, ha elhiszünk, könnyen lehet, hogy nem fogunk segíteni pont olyan valakinek, akinek ránk van szüksége.
Azokat, akik nem, el kell engedni, hogy megtalálják saját segítőjüket. Kár az időt vesztegetni, mert mindketten sérülnek bele: egyik fel, azért mert előbb-utobb az ellene vélt elkövetett igazságtalansággal és bűntudattal fog szembesülni, a másik fél, azért, mert küzd az erőszakos és kitartó “segíteni akarok” magatartásunk ellen.
Mit jelent az, hogy segíteni akarok?
Ez nem rajtunk múlik; hiába akarunk mi, ha a másik nem kér belőle.
Fel lehet ajánlani a segítséget. Az “segíteni akarok” helyett, használjuk a “tudok segíteni, ha szükséged van a segítségemre”. Ez lenne a helyes megközelítés. Mert az “én akarok, de ő nem” csak konfliktushoz vezet, nem megoldáshoz. Minél jobban akarunk, annál jobban erősödik a visszautasító attitude. Ez egy harc lesz. És a harcnak mindig vannak áldozatai; mindkét oldalról.
Úgyhogy mindenkinek lehet segíteni, de nem mindenki tud mindenkinek segíteni.
Engedjetek el egymást, hogy ő megtalálja a segítőjét, és te azt, aki a te segítségedre szorul.
elengedni, alexarendel
