Érdekes jelenségnek találom azt, hogy a házastársak, úgy mond kezdenek “félni” egymástól.
Valahogy úgy éreznek, hogy a házaság kötéssel megnyertek valami jogot, hogy egymást birtokolják, kontrolálják, számon kérjék, átalakítsák, megformálják, változtassák.
A férj “fél” engedélyt kérni a feleségétől, hogy töltsön egy estét, vagy egy hétvégét a barátaival.
A feleség szinte “fél” attól, hogy vegyen egy új cipőt, vagy munkát vállaljon, vagy a barátnőjével töltsön egy délután.
Mindkettő hirtelen lezárjak egy telefonbeszélgetést, ha a másik meglepetészszerűen beállít.
Már nem beszélnek egymással. Ha valami a szívüket terheli, azt a barátukkal beszélik meg.
Nem bíznak egymásba.
Félnek az ítélkező pillantásoktól, a kemény megjegyzésektől, az esetleges vitáktól, konfliktusoktól.
Békét akarnak, de el nem tudjak képzelni, hogy a béke is érett, felnőtt egymással való beszélgetések következtében érik el.
Mert milyen béke az, amikor állandóan “félni” kell, vagy mentségeket kitalálni.
Milyen béke az, amikor “bujkálni” kell, amikor el kell titkolni a lelki, mentális, testi, vagy anyagi szükségleteinket?
Milyen béke az, amikor másnak kell mutatni magadat, amikor a másiknak kell megfelelni, amikor a másik szokásait, gondolatait, érzéseit kell “átvenni”.
A hiteles béke alapja az őszinte kommunikáció egymással és önmagaddal.
A hiteles béke a bizalomra és az önbizalomra alapszik.
A hiteles béke az egymás iránti őszinte tiszteletre és a magunk felé tiszteletre alapul.
A hiteles béke alapfeltétele a hiteles őszinteség.
házastársak, házasság, félni, bujkálni, titkolni, megfelelni, birtoklás, kommunikáció, őszinteség, alexarendel
