Valaki azt mondta nekem, hogy nem vagyok képes elfogadni és kezelni a dualitást.

Meglepődtem és tiltakoztam.

Ha nem egy duális világban élnénk, nem kéne foglalkozni az egyensúly témával. Egész életemben egyensúlyra törekedtem, mert azt gondolok, hogy ez az egészség alapja; ha nincs túl-, vagy alulműködés, akkor beszelhetjük egy optimális, kiegyensúlyozott  állapotról. Természetesen ez az élv minden területre vonatkozik, mint például: ártanak a túlfűtött érzelmek, de ártanak az érzelmek hiánya is, árt a túl sok inger, de ugyanolyan ártalmas az ingerek hiánya is, vagy az alacsony száma, árt a túlevés, de a kevés étel is, ártanak a túlzásba vitt sport tevékenységek, de a túl kevés mozgás is……

Az illető kifejtette a mondani valóját, azzal, hogy én az a típusú ember vagyok, aki mindenben a jót látja, de nem látja a fényben rejlő sötétséget.

Ebben igaza volt. Képes vagyok látni a sötétségben a fényt, de fordítva, már nem vagyok hajlandó. Arra nem gondoltam, hogy ezzel elutasítom a dualizmus elméletet.

Tisztában vagyok azzal, hogy az ember is, magában foglalja a fényt és a sötétséget is. Tisztában vagyok azzal, hogy körülményfüggő ennek a kettősségnek a megnyilvánulása, pontosabban:  a körülmény megélésének a minősége meghatározza a viselkedésünket.

Viszont, ebből az következik, hogy, ha képesek vagyunk uralni az érzelmeinket, akkor több eséllyel tudjuk érvényesíttetni a bennünk lévő fényt.

Amíg vannak emberek, akik erre képesek, akik kepések emberségesen viselkedni, a körülményektől függetlenül, én úgy gondolom, hogy joggal élvárhatom ezt a magatartást az Embertől.

Nem feltétlenül ítélkezés kérdése, hanem hít kérdése: hiszek, hogy az Ember többre hívatott.

Hogy kellenek az ellenpólusok? Hogy mi lenne ebből a duális világból, ha minden ember emberséges lenne? Hogy mi lenne ebből a duális világból, ha mindig a fény érvényesülne?

Egy szebb, kedvesebb, humánusabb, fényesebb világ. A sötétség nem tűnné el, de nem tudná érvényesülni.

Hogy felborulná az egyensúly, ha a fényé lenne a főszerep?

Nem lehet, hogy megszűnne maga a dualizmus, és akkor lekerül a vállunkról az egyensúlyra való törekvési kényszer?

Amúgy sem boldogulunk túl jól; az egyensúly egy nagyon labilis állapot és nem igen tudjuk időben korrigálni, ezzel mindig bajba sodródva magunkat.

Nem tudom, lehet, hogy ez az elképzelésem csak egy álom, de könnyen lehet, hogy maga az Ember lesz az, aki meg tudná változtatni a  világot.

Könnyen lehet, hogy maga az Ember lesz az, aki megsemmisítve a sötétséget, lehozná az áhított menyországot a Földre.

Hogy nem lehet megsemmisíteni a sötétséget, mert a sötét erők erősebbek, és pusztítanak?

Pusztítanak, ha hagyjuk őket. Pusztítanak, ha dolgozunk velük, ha használjuk őket, máskülönben elsorvadnak. Minden, amit nem használsz elveszíti a hatékonyságát, kijön a gyakorlatból, elfelejt hogyan működni.

Írtam egy másik cikkben, hogy szerintem, ha mindenki felfogná, hogy mennyire értékes a fény, akkor nem lenne szükség a legsötétebb sötétségre, hogy ez bizonyítást nyerjen.

Könnyen lehet, hogy a  dualista világunk alapja csak az Ember tanulási, felfogási, értelmezési, és a megértési képességeinek, és annak határainak, illetve hiányoságainak köszönhető.

Könnyen lehet, hogy a dualizmus bennünk van, és a világnak ennek kevés köze van. 

Én reménykedem!

ellenpólusok duális világ sötétség fény megértés értelmezés határok emberség

[mailpoet_form id=”3″]