A félelemnek meg van a létjogosultsága, de nincs meg a teljes jogkőre.

A biztonság a mozgató rugó. A biztonságért teszünk meg mindet, amit teszünk. Viszont a biztonság érzethez társul a félelem. Ebből kikövetkezik azt, hogy amit teszünk, félelemből teszünk meg.

A félelem önmagában egy hasznos érzelem, amelynek fő feladata a védekezés, és a veszély elhárítása. Viszont, ha túlgondoljuk a szerepét, akkor könnyen átveszi az irányítást, uralja az elmét és a lelket, amíg nem betegíti meg a testet és az életünket is.

Mit lehet tenni a félelem ellen?

Eltüntetni nem lehet, mert része az érzelmi profilunkhoz, és egyike a legerősebb érzelmeink között, amelynek fontos szerepet szánták: életben tart minket.

Egyszeren szükségünk van a félelemre. Azért meg kell tanulni báni vele, helyesen kezelni azt; meg kell tanulni a javunkra használni, és csak akkor használni, amikor feltétlenül szükséges.

Amikor az életünket tervezünk, hagyunk ki belőle, ahogyan a kétségeinket, a bizalom és az önbizalom hiányt, és  az aggódást.

Nem lehet úgy tervezni, hogy közben nem hiszünk a megvalósításában. Erre elég álmodozni.

Tervezni úgy, hogy valóra is váljon, csak úgy lehet, hogy elengedünk mind azt, ami nem fér bele az új koncepcióba. Lehetetlen újat alkotni, ha az alapanyag a régi. El kell engedni a rutint, azzal a gondolattal, hogy nem teszel mást, mint egy úját alakítani. Úgy nem sérül a  biztonság érzés.

A valóságunk alapja az, ami gondolunk és érzünk, amellett, hogy percepció kérdése.  A percepciónak megvannak az emberi korlátai, és nagyban függ attól, hogy milyen testi, lelki és szellemi adott, tanult, vagy megszerzett képeségekkel rendelkezünk. Azt amit érzékelünk kevés köze van a Valóságnak.

Hogy ez rossz hír lenne?

Azoknak akik mindent akarnak tudni, azoknak igen. A maximálistáknak, a perfekciónistáknak igen.

Mindenki másnak ez jó hír, mert azt jelenti, hogy a valóságunk általunk és a tetszésünk megfelelően átformálható, megváltoztatható.

Azért bátran tervezz, félelem nélkül. Mitől is félnél? Ha nem sikerül megmarad a régi felállás. Aztán, a félelem egy érzés, nem a valóság, vagyis teljesen alaptalan, akkor, amikor tervezünk, és igyekszünk megvalósítani az álmainkat.

Még mindig félsz?

A Vetiver, a Pacsuli, a Geránium, a Bergamott, a Balance illóolajok segítenek, vagy egy személyre szabott blokk feloldás.

Ha a félelem már átvette az irányítást, a talpreflexológia segít.

félelem, tervezés, álmok, megvalósítás, biztonság, védekezés, veszély, elhárítás, valóság, bátorság, alexarendel

[mailpoet_form id=”3″]

[/fusion_builder_container

[/fusion_builder_container