Megfáztam, amely önmagában nem egy tragédia. A tragédia az, hogy nagyon nehezen jöttem ki belőle, ami szokatlan volt számomra. Akármit is tettem, a tünetek nem akartak enyhülni, kitartó munkával igyekeztek legyőzni.
Bár tudom, hogy a megfázás üzenete az, hogy ideje piheni, kiszállni egy időre, hogy a szervezet tudjon regenerálni, új erőre kapni, és megújult erővel belevesse magát az életbe, és a következő pihenésig, képes legyen szembe szállni az számára megjelölt kihívásokkal, és azokat meg is oldani.
Amit nem tudtam, az volt, hogy miért tart ilyen sokáig legyőzni a megfázást.
Leültem gondolkodni.
Rájöttem, hogy nem kell legyőzni a megfázást, hanem megérteni azt.
Végig mentem a tüneteken, azzal a szándékkal, hogy kifejtsem az üzeneteket.
A légzőrendszer feladata az oxigén éllátás, amely nélkül nincs élet. Ha úgy érzed, hogy nincs levegőd, azt jelenti, hogy életed sincs.
Azt az életet, amelyet 2 éve éljük, nem élet, hanem egy túlélési harc, tény, amelyet nem igen akartam elfogadni.
Annak ellenére, hogy táncolok, sportolok, olvasok, festek, etc., mind, ma már, csak eszközök az e világból való menekülésre; keserves próbálkozások, amelyekben több az akarat, mint a feltétel nélküli öröm és élvezet.
Gondolom, sokan azt teszünk, magára hagyva a világot, a saját problémaival együtt, miközben a világ gyógyításra szorul.
De mi cserben hagytunk, és elkezdünk egy önközpontú, egoista kivonulásra, a túlélésre játszva.
Kiderült, hogy ez jobban zavar, mint gondoltam volna.
Most már, amikor energiával töltöm, és védem is magamat, ezt az energiát kiterjesztem az egész földre, az egész világra, abban a reményben, hogy enyhíthetek a szenvedésein.
Lázam nem volt, és nem is jellemző rám, mert nem igazán szoktam lázadni, mert alapvetően úgy gondolom, hogy minden jelenségre megvan a létjogosultsága. Minden meglehet magyarázni, indokolni, ez által akár megérteni is, de elfogadni nem mindig.
Viszont rázott a hideg, mert fázom ebben a világban, nem érzem magam otthon ebben a világban, hiányzik az “otthon” melege.
Én itt akadtam meg: egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy itt tartunk ahol, a 21 században, amikor a technológia és az innováció pár 10 éve elképzelhetetlen magasságokat ért el.
Gyakorlatilag mindenre van megoldás és minden gyógyítható. És mégis beteg az egész világ. Egy beteg világban nem érzem magam otthon.
Kemény felismerés számomra, aki imádja az életet és , ha túlzásnak is tűnik, örökké szeretne élni. Ez egyik titkos vágyam. :).
De legalább jól érzem magam a bennem lévő saját világomban, és jól érzem magam magammal. Úgy döntöttem, hogy több időt töltök magammal.
Akkor jött a tüdő, amely analog a társadalmi kapcsolatokkal, a rendszerbe való beilleszkedésével.
Ez valahogy mindig gondot okozott, de ma már megbetegít.
Mert a rendszer már nem a rendről szól, hanem a káoszról, az ellentmondásos döntésekről, a nem átgondolt, és teljesen értelmetlen, eredménytelen korlátozásokról szól.
A rendszer már nem jogokról szól, vagy a biztonságról, vagy az emberséges élethez szükséges feltételek megteremtéséről.
A rendszer, és globális rendszerre gondolok, ma már a manipulatív és destruktív támadásokról szól, amelyre az emberi szervezet egy stressz reakcióval válaszol.
A stresszel nincs is gond, mert a stressz csak egy válasz, amely mögött olyan élettani, energetikai, érzelmi folyamatok állnak, amelyek biztosítják a menekülésre való erőt, vagy a támadások kivédésére, vagy a győzelemre szükséges energiát, kitartást, jelenlétet, kognitív éberséget, fizikai, lelki és mentális érőt.
De ha a támadások már 2 éve ismétlődnek faradhatatlan kitartással, akkor a szervezet, és annak mind a három aspektusai, elfárad, majd kimerül, majd kimúlik.
Egyszerűen szükségünk van megfontoltsággal iktatott pihenési szakaszokra, amikor pihen az elme, pihen a lélek, és pihen a test is.
Hát, az utolsó 2 évben nem igén kíméltek minket: a pihenés, a szabadság, a nyaralás, a szórakozás, a barátokkal szervezett programok, a szívből, gondoktól mentes, őszinte nevetés, a gyógyító érintés, a személyes kapcsolódások hosszabb-rövidebb időre kimaradták újra ás újra.
És bár igyekeztem tudatosan pótolni, a fókuszt áthelyezni, rá 2 évre elfáradtam. Egyszerűen elfáradtam a “támadások” kivédésében; ebben a tudatos munkában, amikor nem engedhettem meg magamnak őszintén ellazulni, nehogy legyőzzenek. Megértettem milyen sok energiát vett el tőlem ez a folytonos éberség, ami rámutatott arra, hogy ha kitartanak, le is tudnak győzni. Ez a felismerés sem esett jól.
Mit tettem?
Eldöntöttem, hogy figyelem a világot, és annak függvényében jobban igyekszem teremteni a lehetőségeket, és a feltételeket, a számomra legjobb megoldásokra.
Akkor jött a rekedtség, alig volt hangom, mert nem mondhatom azt, ami gondolok, mert megfélemlíttettek, mert minden cenzúráznak, mindennek utána néznek, figyelnek folyamatosan, és ha úgy vélik, a következmények sem maradnak el. Alap emberi jogokat hagynak figyelmen kívül, bár jól és mutatósan csomagolják be, mondván, hogy értünk van, hogy törődnek velük, a jólétünkkel, az egészségünkkel, az életünkkel. És azt, hogy nem hiszünk el, attól még tehetetlenül elszenvedünk a döntéseik következményeit. Az áldozat szerep nem passzól hozzám, ahogyan sz sem, hogy nem mondhatom a véleményemet, meg akkor is, ha semmit sem érek vele. Mert számomra fontos kimondani, nem a vita kedvéért, mert mind a két fél a saját érdekét védi, úgyhogy vitának semmi haszna nincs, ha hiányzik a kompromisszum készség. Belőlem biztos, hogy hiányzik, azért sem látok értelmet vitatkozni.
De kimondani igen.
Magamért, az önbecsületemért, a magammal szembe való tiszteletből, önbecsülésből és szeretetből.
Most sok mindent nem mondhatom ki, és ezzel megsérültek a legmélyebb és a legfontosabb engem tápláló érzések.
Ez a felismerés is ütős volt, mert rámutatott arra, hogy mennyire fontos számomra az öntisztelet, az önbecsülés és az önszeretet; meg azt is, hogy mennyire sérülékeny is vagyok, ha ezekről az érzésektől megfosztanak. Nem is voltam tisztába azzal, hogy meg tudják tőlük fosztani, mert azt hittem, hogy elég, ha tisztelem, becsülöm és szeretem magamat.
De nem elég.
Mert nem maradhat el a megfelelő táplálkozás.
Azzal, hogy kimondom, vagyis kiállom magamért, védem azt, aki vagyok, és azt, amit képviselem, táplálom ezeket az érzéseket. Úgyhogy, megírtam ezt a cikket. 🙂
És meggyógyultam. 🙂
megfázás, tüdő, légzés, láz, rekedtség, üzenet, megértés, alexarendel
[mailpoet_form id=”3″]
