Egész életemben figyeltem; a megfigyelés által gyarapítottam az ismereteimet.
Akármit is történt az életemben, közvetetten, vagy közvetlenül, elgondolkodtatott; már régen nem a történteken elmélkedtem, hanem a messze és melyre nyúló következményekre, és arra amire mutat, amire tanít, amit üzen, nem csak nekem, személy szerint, hanem az embereknek.
Véltem felfedezni 4 alap embertípust.
Az első típust én “gonosznak” nevezem.
A “gonosz” az az ember, aki látszólag ok nélkül, (mert ok mindig van), gonoszkodik, piszkálódik, megalázza másokat, furkálódig, gúnyolódik, rosszindulatú pletykákat terjeszt, és kárörvendezz.
Ezt a típusú embert nehéz megérteni, mert nem látni át, hogy milyen okból, indíttatásból, megfontolásból cselekszik. Hogy ilyenné született, vagy az élete eljutotta odáig, hogy ilyen magatartással fedezze a cinizmusát, az emberekben való elveszett hitét, a mélyen eltemetett megsértődését, vagy csak úgy tudd örülni, nem tudni. Kívülről úgy nézz ki, hogy abszolút értelmetlen a viselkedése; teszi ami, puszta örömszerzés okból.
Az örömre, a boldogságra mindenkinek joga van, viszont ne tedd másokkal, amit nem szeretnél, hogy veled tegyék; hogy megbánások nélkül élhess. Ha megbánsz valamit, életed végéig törleszteni akarsz majd. Ha nem sikerül, akkor életed végéig büntetni fogod magad. Szabad már nem leszel, és boldog sem.
Én úgy gondolom, hogy mindenkinek jogában áll törekedni a boldogságra, és úgy élni ahogyan szeretne, azt tenni, amit szeretne, úgy gondolni és érezni, ahogyan jól esik, amíg nem okoz kárt magában, magának, másokban és másoknak.
Ezért, ez a típusú embertől messze tartom magam.
A második típus: az az ember aki fél.
Ebből a típusból van a legtóbb.
A legtöbb ember fél és retteg. Az alap félelmük a veszteségtől való félelem: fél, hogy elveszíti az állását, hogy a bank elveszi a házát, hogy a főnöke kirúgja, hogy nem tud menni nyaralni, hogy a másik fél nyeri meg a gyerekfelügyeletet, hogy elkésik, hogy lebukik, hogy kiderülnek a titkai, hogy megbetegszik, hogy nem jut az ingyenes osztogatott ajándékokból, hogy megelőzik, hogy….
Ahány ember, annyi ok, amely, ebben az esetben, legalább érthető; van benne nemi logika.
Ami kevésbé érthető, és kevésbé elfogadható az, hogy mire vetemedik az ember, amikor azt hiszi, hogy élete múlik attól, hogy megtartsa azt, amit nem akar elveszíteni. Nagyon messzire el tud menni, megfeledkezve az emberi minőségéről, az emberségről, mint alapvető tulajdonság, a benne lévő fényről, az őt alkotó szeretet energiáról, az esszenciájáról.
Mined jelenségnek megvan a létjogosultsága, de nem minden tettnek. A tettek mögötti ok nem jogosítja fel a tettes az adott tettekre. Az ok megértése segít elfogadni a történet létjogosultságát, de a tettet elfogadni már nem; ahogyan a tettest felmenteni sem.
Az ember rendelkezik olyan adottságokkal, amelyek, helyesen használva, képessé teszik őt arra, hogy irányítsa az elméjét és kezelje az érzelmeit. Ha megtanuljuk kezelni és uralni az érzelmeinket, akkor könnyebben nyilvánulná meg a bennünk lakozó fény: a tiszta, ártatlan és ártani képtelen forrás- a szeretet energia, az esszenciánk.
Én abban hiszek, hogy az ember többre hívatott!
Én abban hiszek, hogy különleges képességekkel rendelkezik!
Én abban hiszek, hogy kötelességünk megtanulni élni a képességeinkkel!
Mert én abban hiszek, hogy az emberi minőség kötelez!
A harmadik típust, én “megszállottnak” nevezem.
A “megszállott” az az ember, aki számára a hatalom az célja, a léte, az élete, és amely nevében semmiről sem riad vissza; nem számol a következményekkel, legyőzhetetlenek tekinti magát, mindenre jogosultnak érzi magát. Én úgy gondolom, hogy ez a legveszélyesebb típus. Belőlük kevés van, de az elért hatalmuk révén, lényegtelen, hogy hányan vannak, mert ők irányítanak.
A másik gond velük az, hogy nincsenek tisztában azzal, hogy alapvetően “betegek”. Őket lehetetlen jobb belátásra bírni. Ami rontja a helyzetet az, hogy nagyon intelligensek, jó diplomáciai képességekkel rendelkeznek, értenek az emberi gondolati és érzelmi felépítéséhez, kiváló manipulátorok.
Ha megkérdezed őket, hogy miért teszik azt, ami, megtudnak győzni: olyan erős és megalapozott magyarázattal rendelkeznek, hogy a végén te kérsz elnézést, hogy bátorkodtál őket számon kérni; akármikor megtudnak győzni, hogy érted, az emberiségért, a jobb világért teszik meg azt, amit tesznek.
Ezt a típusú embert nem nehéz elkerülni, mert ritkán találkozol velük. De a hatást elér, akármilyen messze tartod magad tőle. Elenük nincs, általam ismert megoldás. Attól még létezhet, de én nem ismerem. Amit tenni tudok: kompenzálom azzal, hogy az én világomban mindent rendben tartom.
Hogyan?
Válogatom, hogy kivel tartom meg a kapcsolatot.
Tisztítom és táplálom a teremet, az aurámat, a lakó- és munka teremet, a gondolataimat, az érzéseimet, a testemet.
Gyakorlom a hálát. Örülök mások eredményeire és a saját eredményeimre. Örülök magamnak és az életemnek. Mindig készséggel segítek.
Nem bántom senkit. Mindig a jó szándék és a jóindulat vezérel.
A 4-ik típus: az emberséges; mások nevezhetik áldozatnak, ideálistának, álmodozónak, vagy kívülállónak.
Ebből a tipúsból kevés van; kevesebb mint kéne, hogy egy jobb világot teremtsük magunknak.
Kerestem a múltamban olyan történetet, amikor bántottam valakit, kárörvendeztem, ármánykodtam, hátba döftem valakit, csaltam, loptam, etc. De nem találtam semmit. Velem lehet a gond? Életképtelen lennék ebben a világban? Nekem senki nem mesélt a 10 parancsolatokról, de ösztönösen tudtam mindig, hogy mit illik és mit nem illik tenni másokkal. Erre mai napig nagyon büszke vagyok. Hogy nem kéne ezzel felvágni? Lehet.
De nézek körül és nagyon nyugtalanít amit látok; és gondolkodtatott.
Mennyire illek én, és azok, akik hasonlóan gondolkodnak, bele ebbe a világba?
Velem/velünk van a baj, vagy a többiekkel?
Nekem/nekünk kéne megváltozni? Legyek/legyünk kegyetlen? Csaljak/csaljuk? Hazudjak/hazudjuk? Mások kárára érjem/érjuk el azt, amit szeretnék/szeretnénk? Bántsam/bántsuk másokat? Szenvedtessem/szenvedtessük másokat? Lehet, hogy akkor nem érzenék/éreznénk úgy, hogy kívülálló vagyok/vagyunk? Lehet, hogy nem éreznék/éreznénk úgy, hogy ez a világ nem passzol rám/ránk? Lehet, hogy én/ mi nem passzolok/passzolunk erre a világra? Lehet, hogy ez a természetes? Lehet, hogy a dualizmus elmélete felment mindenkit: “kellenek a rosszak is, a jók mellett” alapon? Vagy a jing-yang elmélet mentségül szolgál azoknak, akik mások kárára kapaszkodnak, érvényesülnek, megvalósítják önmagukat: egy egységen belül “egyik nyer, a másik veszít” alapon?
Nem tudom. Sok még a kérdés. És egyre bizonytalan vagyok, mivel nem tudom megítélni, hogy kivel van a gond; velem/velünk, mert nem tudom/tudunk elfogadni ezeket az elméleteket, vagy túl sokat várok/várunk el, vagy túl szigorú vagyok/vagyunk, vagy…?
Elitélendő, hogy elvárom/elvárunk, hogy az Ember emberséges legyen?
Gond van az elfogadási készséggel?
Ítélkezek/ítélkezünk az emberek fellett?
Én úgy gondolom, hogy nem feltétlenül ítélkezés kérdése, hanem hít kérdése: hiszek, hogy az Ember többre hívatott!
embertípus, emberséges, gonosz, megszállott, félelem, tíz-parancsolatok, az-ember-többre-hívatott, alexarendel
[mailpoet_form id=”3″]
