Engem személy szerint nem emel az a hír, hogy ki és hol halt meg, vagy ki és hogyan ölte meg kicsodát. Én azokat a történeteket keresem, amelyek építenek.
A media csak rombolni tud. Vannak törekvések egy látszólagos a-jó-és-a-rossz közötti-egyensúly irányába, de az az egy, maximum kettő emberségről tanúsító hír nem hozza meg az eredményt.
Nem azért mert nem tudnak számolni, hanem azért mert más a cél.
Nem egyensúlyra törekednek, nem arra, hogy a reményt és az emberbe vetett hitet támogassanak, hanem arra, hogy félelemet generáljanak.
Ez nem egy újdonság, meg az sem, hogy mi célból; és bár mindenki tudja, valahogy tehetetlenek vagyunk, és túrjunk, és bele törődjünk, és elfogadunk, mintha ez lenne a természet törvényei egyike. Pedig nem. A természet a pozitív fejlődés támogatja, amely biztosítja az egyensúly fennmaradását, a létezés, az élet fennmaradása érdekében.
Hallgatva a híreket, megerősödik bennem az az érzés, hogy jó pár ezer éves evolúció során, az ember semmit sem változott: az a primitív félelmek által vezérelt lény marad, amely állati ösztönökből táplált bárbár módon reagál. Megváltoztak az eszközök, talán kifinomultabbak lettek, bár én azt mondanám, hogy inkább alattomosabbak lettek.
Hittem az Emberben, abban ami hivatott képviselni, de ma már körül nézve, figyelve, arra jöttem rá, hogy az ember lelke nem fejlődött. Még mindig az ősi félelem a mozgató rugója; az a nem megértésből született félelem, amely arra késztette őt, hogy élő áldozatokat hozzon az égiek jóindulatát megszerzésére.
A kulcs a megértés. A kulcs az, hogy lássuk az ellenséget, ne csak képzeljük azt, mert a képzeletünkben az ellenség mindig nagyobb, erősebb, ijesztőbb, legyőzhetetlen. A kulcs az, hogy tudjuk kivel, és mivel állunk szemben.
A kulcs az, hogy megértsük, hogy nem rólunk szól, hogy mi csak bábuk vagyunk, hogy minket csak be akarjak vonni egy olyan tervbe, amelyhez semmi közünk. A kulcs az, hogy ne vegyünk részt a “játékban”, mert ez egy csúnya “játék”, kegyetlen szabályokkal, gátlástalan célokkal.
A fő kulcs az, hogy tanuljuk kordában tartani a félelmeinket. Mindig is fogunk félni, valamitől, valakitől, a természet szeszélyeiktől, az Istenek haragjától, a világvégétől, a haláltól. Nem az a baj, hogy félünk, hanem az, hogy a legtóbb félelemérzés értelmetlen és irracionális. Mert, például, rendben van félni a mérges pókoktól, de elájulni ha pókot látok, vagy rettegni ennek lehetősége gondolatától is, az már nem egészséges.
Ők csak próbálkoznak, és a legjobb fegyverük a félelem. De ez a fegyver addig marad a legjobban, amíg képesek lesznek addigra belénk csepegtetni a félelmet, amíg tengerré nem válik, amig a lelkünkben nem lesz más érzés, csak a félelem. Ez olyan mint a kínai csepp kínzás. A félelem cseppekből, amelyek lassan megmérgezik a lelkünket, a gondolatainkat, az életünket, a jövőnket, félelem zuhatag lett. Egy esernyő már nem segít. Kell egy menedék. Ez a menedék bennünk van, ahol elbújhatunk az emberbe, a létezésbe, a természetbe vetett hit falai között. Rajtunk múlik, hagy mennyire erős a fegyverük, hogy át tud hatolni, vagy nem.
És ez egy jó hír! Mert azt jelenti, hogy a kontroll még a mi kezünkben van!
media, hír, félelem, alexarendel
[mailpoet_form id=”3″]
