Az a közhiedelem, hogy a mozgás és a helyes táplálkozás mindent megold.
A napokban megint hírt kaptam valakiről, akinek már csak napok mielőtt itt hagyja ezt a világot.
Nagy volt az illető fájdalma és érthetetlensége, mert a haldokló személy végig mozgott , sportolt, figyelt magára. A beszélgetés során kiderült, hogy 22 éve olyan helyzetben él, amelyből végig akart volna kiszállni, de ereje és bátorsága nem volt. Az eredmény? Inkább úgy döntött, hogy kiszáll az életből, ahelyett, hogy kiszállt volna az adott élethelyzetből.
A sport nem segít, ha csak azért űzzük, hogy meneküljük a problémák elől. A sport nem segít, ha csak azért űzzük, hogy bebizonyítsuk magunkat, hogy mi mindenre vagyunk képesek, hogy át tudjuk lépni a saját határainkat, hogy lehetünk győztesek. A sport segít növelni az önértékelési szintet, amelyre szükségünk van, ha ki akarunk lépni egy nem kívánatos helyzetből. De a problémánkat nem fogja megoldani.
Úgy ahogy a bio, organikus, adalékmentes, vagy minden más az egészségre károsnak vélt összetevőktől mentes diéta sem fog segíteni. Megnyugtató a benne rejlő szándék, miszerint igyekszünk tenni valamit az egészségünkre. Általában ilyen diéták lemondásokkal jár, fegyelmet és fegyelmességet kíván, erős önkontrollt. A diéta határokat szab a szabadságunknak és az élvezeteknek. Gyakorlatilag büntetjük magukat, mert mélyen tudjuk, hogy nem vagyunk képesek megoldani a problémánkat; bánt minket a bűntudat.
Ha a lélekben nincs béke, ha az önszeretet nem tud érvényesülni, ha nincs megfelelő minőségű önértékelés és önbecsülés, akkor hiábavaló a mozgás és a megfelelő táplálkozás.
Ott vannak köztünk azok, akik nem sportolnak, nem mozognak, esznek, amit szívük kíván, akkor pihennek, dolgoznak, szórakoznak, amikor akarnak, akkor esznek, isznak, “bűnöznek”, amikor kedvük tarja, és semmi bajuk.
Hogy szoktunk őket irigyelni!
Már aki, mert nekem nincs miért. Én a szabadságot hirdetem és aszerint is élek. Én annyira szeretem önmagamat, hogy már gyanús. Én büszke vagyok arra aki vagyok, arra, amit képviselem. Én jól érzem magam a saját bőrömben; semmi késztetésem más bőrébe bújnom. Ha visszanézek az életemen, semmit nem csináltam volna másképp. Nem azért mert minden tökéletes volt, vagy az lenne, hanem azért, mert nem vagyok hajlandó bűntudattal és megbánással élni. Mert tudom, hogy az adott pillanatban mindent megtettem, amit tőlem elvárható lehetett.
Hogy közben fejlődtem, és a mai fejemmel, úgy gondolom, hogy könnyebben is lehetett volna megoldani, vagy jobban választani, vagy jobb döntést hozni?
Lehetséges, de mit számít ez ma?
Az számít amit tanultam, meg az, hogy egyre kevesebb a hiba lehetőség; hogy megfordult az arány, hogy ma már, ha visszanézek, örömmel fedezem fel, hogy a közelmúltban, egyre több volt a jó döntés, és egyre kevesebb a rossz, illetve, hogy folyamatosan korrigálom, korrekciókat végzem. Innentől kezdve, nincs miért hibáztatni, bántani, vagy büntetni magamat.
Megvagyok győződve arról, hogy nem azért látom a mai fejemmel, hogy az közel múltban, kevesebben hibáztam, mert megálltam a fejlődésben, hanem azért mert egyre stabilabb vagyok; már pontosan tudom ki vagyok, mire vagyok képes, hol vannak a határaim, a gyengeségeim, az erősségeim. Más szóval, rendelkezem minőségi önismerettel.
Úgy őrizheted a békét, hogy gyakorolod az önismeretet és hű maradsz önmagadhoz.
