Gyakran megkérdeznek, hogy szerintem, hogyan kéne dönteni, vagy mi a helyes döntés.

Általában, ez egy retorikus kérdés, mert talán  szívén mélyen tudja a választ, csak megerősítésre vágyik, vagy még nem tudja a választ, de nem is tőlem várja el, hanem megkérdezi abban a reményben, hogy elindul benne egy eredményes vita, amely végén meglesz a helyes döntése.

Viszont, mostanában, arra jöttem rá, hogy igen is elvárják, hogy én válogassak a kétségei között, hogy én vállasszak azt a utat, amelyen elindulva, legjobban fog járni.

És meghallgatom, hátha segítek neki eldönteni, hogy melyik a legjobb a benne felmerült lehetőségek között. 

És végig megyek vele a felvázolt lehetőségei mentén, hátha rátalál a helyes válaszra, és végre megnyugszik.

DE nem fog.

Egyrészt, azért, mert nem is akar.

Megszokta. Jól érzi magát a kétségei tengerén; egy kicsit szeles, olykor viharos, egy kicsit barátságtalan, olykor ijesztő, és bár egy kicsit magányosnak érzi magát, egyedül a saját gondolataival, a problémaival, azért lebeg tovább, abban a reményben, hogy valami lesz.

Addigra is csinál valami: agyal. És ezzel lefoglalja magát, abban a hitben élve, hogy tesz valamit, hogy még kontrol alatt tartja az életét, ami nemi biztonság érzetet ad a kétségei tenger közepén.

Közben mindig megtalál valakit, akivel ezeket az érzéseit megoszthatja; segít a magányoság érzés kezelésében, átmeneti legyőzésében.

Aztán, igaza is van, mert előbb-utobb lesz valami.

Csak a kérdés az, hogy az, amire igazán vágyik.

Másrészt, azért nem fog megnyugodni, mert akármennyire agyal rajta, előre nem tudhatja.

Az Elme nem tudja  a válasz.

Az Elme mérlegel és számitásba veszi a lehetőségeit és azoknak a lehetséges kimeneteleit.

Az elme azt tudja, hogy minden lehetséges. Az Elme képes megalapozni, indokolni, alátámasztani, pro és kontra érvelni  minden egyes estben.

Az Elme játszik velünk, és feszegeti a türelmünk határait.

Az Elmének megvan a szerepe, de a döntéshez kevés.

Az Elme késelteti a cselekvést.

Az Elme helyben tart.

Akkor kár lenne gondolkodni?

Dehogy.

Sok mindenre jó, például arra, hogy tudatosan mérlegeljük és válogassuk.

De a végső szó a Léleké.

A jövőt nem ismerhetjük, mert a jövő nem létezik.

DE lehet jövő képünk, amely az Elme segítségével alkotjuk.

A következő lépés az, hogy a hagyjuk a Lelket dönteni a képek között.

Csukd be a szemed és képzeld magad az adott jövő-képben és figyeld magad, figyeld az érzéseidet. 

Az a jövő-kép amelyben jól érezted magad, az lesz a válasz.

Már csak az marad hátra, hogy elkezdj dolgozni a megvalósításán.

Természetesen, ezt nem jelenti azt, hogy biztos a kívánt eredmény.

Amikor megint eljutottad egy kellemetlen fejezethez, kezdj elölről és válassz egy új jövő-képet, amely megvalósításán dolgozhatsz.

De addigra is jól érezted magad.

Mert lehet hagyni az Elméd dönteni, de túl nagy a kompromisszum, amelyet vállalnod kell amikor dönteni kell a szívedben élő vágyaid és az életedtől, általad és mások által elvárt előnyök, vagy nyereség között.

Az Elme támogatja  a jólétet, a gazdagságot.

A Lélek a bőséget támogatja.

Az ideális döntés a közös munkájuk eredménye.

De akkor is azt vallom, hogy az utolsó szó a Léleké kell, hogy legyen. 

döntés, elme, lélek, jövő, biztonság, alexarendel

[mailpoet_form id=”3″]