megvalósítás

  • Közös kép Brezenák Alexandrina Kobolák Melinda az “ a művészet nem jár magánnyal” elvén 3_alexarendel
    A kép címe: "A energia átalakulása önmegvalósításig" 60*90 cm vászon akril festmény- Alexarendel funkcionális mandala; az energia útja a materia-ig. Ha megfordítod, akkor megváltozik a címe és az üzenete is. A címe "Minden a Fényről szól"  lesz. A funkcionális mandalát megerősítésként használjuk; segít megtartani a fókuszt, megkönnyítve a megvalósulást, úgy, hogy a benne rejlő üzenet emlékeztet arra, hogy hova akarunk eljutni.
    Amit észlelünk a világunkból sűrített energia.
    Amit észlelünk percepció képesség kérdése, ami azt jelenti, hogy kevés köze van a Valósághoz, vagyis a valóságunk tetszésünk szerint alakíthatjuk a szükségleteinkhez, és a vágyainkhoz. 
    Ez a mandala a teremtésről szól, és emlékeztet minket arra, hogy van beleszólásunk, és arra is, hogy a végső cél az önmegvalósítás, mert sajnos sok ember jó a megvalósításban, de kevés ember jó az önmegvalósításban.
    Az energia, az útját keresve, a matériába ölt testet( felső jobb sarok); tapinthatóvá teszi magát, az ember által észrevehetővé.
    A finom, de erős potenciállal biro energia( lent bal sarkon lévő mandala), határozott céllal elkezd forogni, mozogni, és a dualizmus és az egyensúly jegyében ( az Yin-Yang szimbólum a közepén) átalakulni ( a középső mandala), és sűrűbb formába materializálódik. ( a felső bal oldali mandala).
    A kép üzenete: a gondolatok, az érzelmi energia által táplálva, valósítják önmagukat, mert az energiából mindig matéria lesz.
    Mindenki képes teremteni, bár nem mindenki teszi ezt tudatosan. Legyen célod, és akkor sikerülni fog.
    A megerősítés: Amíg a célom az önmegvalósítás, sikerülni fog.
    A leírásban: hogyan kell vele dolgozni, milyen gyakorlatot kell elvégezni.
    A "Minden a Fényről szól" mandalának kiterjesztett üzenete van. Ez a mandala arról szól, hogy  Fény a kezdet, a Forrás, az esszencia, az Élet alapfeltétele, a kapcsolódás, a tudás, a válasz, az információ hordozó és a vége  is. 
    A Fény által kapcsolódunk a felső Én-hez, a magasabb rendű Intelligenciához, a magasabb rendű Erőkhoz és önmagunkhoz.
    A Fény gyógyít, éltet, segít látni, meglátni, átlátni és megérteni.
    A Fény által kapcsolódik a Test, az Elme és a Lélek, és ebben a minőségben, a Fény által kapcsolódunk a Mindenséghez.
    A Fény a közös esszencia, a kezdet és a vég is.
    A Fényből születtünk és Fénybe megyünk!
    Minden Fényről szól.
    Megerősítés: Üdvözlöm a Fény-t magamban és az életemben. Hálával befogadom a Fény-t, mert gyógyít.
  • "Az illúzió VS Valóság"-50*70 cm Alexarendel vászon akril festmény, “a művészet nem jár magánnyal” kollekcióból. Nehéz meghatározni, hogy mi az illúzió, mi a valóság és hol húzódik a határ a kettő között. Ezzel a festménnyel nem is ez a cél; mindkettőnek megvan a létjogosultsága. Pont azért "utazunk" a két világ között, mert az egyikben pihenünk, a másikban pedig cselekszünk. Amíg megmarad a helyes egyensúly a két világ megélése között, nincs mitől tartanunk. Az illúzió világát “arlechin” ruha színéivel adtunk át. A valóságot a hűvös, kék mandala részlettel és kerettel jelenítjük meg. A két világ közötti erős kontraszt emlékeztetőül szolgál: egyikben sem tartózkodhatunk túl sokáig, ha meg akarjuk őrizni a lelki és mentális épségünket. Mert bár könnyebb lehet egy “álomvilágban” élni, de nem ezért születtünk a földre, hanem azért, hogy megvalósítsuk önmagukat egy materiális világban. Üzenet: tartsd meg a helyes egyensúlyt az illúzió és a valóság között utazásaid során. Megerősítés: vannak álmaim, de cselekszem is, hogy megvalósítsam őket.  
  • Life Coaching

    25 000 Ft
    A Coaching egy gondolat ébresztő folyamat, amelynek a célja a változás. A Coaching fejlődést és változást idéz elő, a gondolkodási és cselekvési minták megváltoztatása vagy megszüntetése révén, azzal az alapfeltétellel, hogy a változási és a változtatási szándék valós legyen. A Coaching erkölcsi világképe az, hogy az emberekben ott a potenciál a gazdagabb, teljesebb, boldogabb és éntudatosság életet. #coaching #változás #változtatás #szándék #akarat #tettek #cselekvés #minták #alexarendel
Go to Top