Vannak, akik szépen öregszenek meg és vannak, akik kevésbé.

A test öregszik, de a lélek nem feltétlenül.
Vannak, aki úgy érzik, hogy belül egyre fiatalabbak, szinte újra gyerekek.
Vannak, akik ettől megijednek: vajon ez lenne az öregkor kezdete?
Az én véleményem az, hogy ez a “vissza-a-gyerekkorba” érzés nem más mint a valódi bölcsesség; nem egy visszafele út, hanem az egyre magasabb szintre utazásnak a része, arra a szintre ahol újra képesek vagyunk csodálkozni a világ minden megnyilvánulásain, üdvözölni az élet  szépségét, a sokszínűségét, a benne rejlő sajátos intelligenciát, amely által  kecses rugalmassággal változik, átalakul , harmóniára törekedve.
Ez az a szint, ahol újra képesek vagyunk őszintén mosolyogni, örülni, élvezni az életet, gyermeki bizalommal újra hinni a csodákban, az emberekben, hiteles hálával a szívünkben.
Azok, akik úgy öregednek meg, azok, akik szépek maradnak, akik mellett jól érzünk magunkat, akiktől erőt merítünk, akitől tanácsot kérünk, akikre felnézünk és csodálunk, miközben titokban arra vágyunk, bár mi is úgy öregednénk meg…szépen, méltósággal, örömmel és végtelen bölcsességgel.
öreg, fiatal, öregkor, gyermekkor, harmónia, bölcsesség, méltóság, öröm, alexarendel