A hallás része az érzékrendszerünknek; az a rendszer, amely segítségével gyűjtjük információkat és a saját nyelvünkre fordítjuk őket, hogy képesek legyünk lereagálni azt, ami a környezetünkben történik,  és azt is, ami magukban zajlik. Az értékrendszerünk segítségével választunk meg a helyünket az adott közöségben, az adott élethelyzetben, az életben, és folyamatos korrekciókkal, meg is tartjuk. Az érzékrendszerünk biztosítja az alkalmazkodó képeségünk helyes működését. Az érzékrendszerünk figyelmeztet, cselekvésre késztet, döntésre kényszerít, életben tart.

Ezért jó lenne jól hallani.

De vannak emberek, akik nem is akarnak hallani.

Miért?

Mert úgy vélik, nem érdekük.

Hozzád fordulnak tanácsért, de nem kíváncsiak rá, mert már régen meghozták a döntést; ők csak egy megerősítésre várnak.

Ezzel nincs is gond, de azt is kéne kérni. Mert te beleteszed mindent, igyekszel a legjobb megoldást találni számára, beleteszed az energiádat, az idődet, mellé bekapcsolódsz érzelmileg és dolgoztatod a mentális képeségeidet. Ha az illető nem is hall téged, akkor csalódással és keserű ízzel zárul el a beszélgetés; egyszerűen nem esik jól, kudarcként éled meg az igyekezetedet. Mert az illető nem hallgat, én nem is halja téged. 

Akkor gyakori a “beszélgessünk” jelenet, amikor te szóhoz sem jutsz. Mert ő meghívott egy beszélgetésre, de nem azért mert kíváncsi rád, hanem azért mert panaszkodni akart valakinek, vagy egyszerűen “hangosan” gondolkodni.

Ez sem baj, ha helyesen kommunikálja feléd a szándékát; mondja azt, hogy szüksége van egy tanúra, akinek más dolga nem lesz, minthogy jelen legyen a  magával folytatott beszélgetésen, és akkor nem fogod hiányérzettel lezárni a találkozást, és legközelebb, nagy eséllyel, nem fogod elkerülni az illetőt; bár ez inkább neki előnytelen.

Akkor van az a helyzet, amikor már nem tudsz tehetetlenül nézni azt a valakit, akit szereted, és úgy látod, hogy segítségre szorul. De nem hall téged, mert megszokta a helyzetét, mert nincs bátorsága kilépni, meglépni, vagy tovább lépni, mert vannak saját elképzelései, amelyekhez, annak ellenére, hogy nem vitte el oda, ahova el akart jutni, számodra érthetetlen módon, ragaszkodik. 

Megtörtethet az is, hogy azért nem hall az illető, mert “zajos” az élete, és ki akar szállni, mert belefáradt, és elfáradt, és már saját magát sem hallja meg; és szüksége van egy szabad időre, hogy rendezze a saját gondolatait, és döntse, hogy hogyan tovább.

De lehet, hogy azért nem hall, mert nagy a zaj a saját elmében, és már nem tudja elviselni a gondolatai között állandó vitát és küzdelmet.

De lehet az is, hogy azért nem hall, mert nagy a zaj a saját lelkében, és már nem tudja elviselni a szíve kiáltásait, az érzelmei magas ingadozásait és fájdalmas nyilvánulásait.

A lényeg az, hogy amikor valaki azt állítja, hogy nem hall, hinni kell neki.

Viszont, ne higgy neki, ha azt mondja, hogy akar hallani.

Mert nem akar, és joggal nem akar, mert, vagy védekezik, vagy időt kér, mert még nem érett arra, hogy változtasson.

Mit tehetsz te?

Semmit!

Semmit, azon kívül, hogy meghallgatod, és tehetetlenül nézed a vívódásait, tépelődéseit, szenvedéseit és fájdalmait, miközben megvárod, hogy elég éretté váljon arra, hogy változtasson, és ahhoz legyen is bátorsága, hogy kérje meg a segítségedet.

 

Kisegítő füzetek és könyvek

 

érzékrendszer, zaj, hallás, okok, alexarendel

[mailpoet_form id=”3″]