Olvastam egy cikket, miszerint a férfi azért hagyja el a nőt, mert, ha megromlik a kapcsolat, a nő, természeténél fogva, igyekszik többet és többet adni, a férfi, “vadász” és “minden megszerez” jelemével, szívesen és kérdés nélkül fogad.
Amikor a nő megelégszik és elkezd panaszkodni, és követelőzni, a férfi menekül a haragja és zsörtölései elől.
A folytonos és eredménytelen igyekezetei miatt a nő egyre dühösebb, de valójában a kudarcai miatt saját magára haragszik, amely haragot a férfira vetíti.
A férfi megunja és elmegy.
Miért nem tudtam egyetérteni a cikkel?
1- Ha a férfi “vadászik” és “szerez”, nem azért hagyja el a nőt, mert ad, hanem azért, mert már nem tudja tisztelni. Igy érvényesül a “könnyen jött, könnyen ment” elmélet: nincs szükség harcra, hogy megszerezze azt, ami neki kell, mert a nő magától adja meg.
2- A nő joggal várja a viszonzás, és akkor “bolondul meg” amikor megunja az “áldozat” szerepét, az alárendelt helyzetét.
Meg jó, hogy haragszik magára.
Hogy a férfira vetíti azt?
Nem feltétlenül, hanem igyekszik megoldani a helyzetet, azzal, hogy kibeszéli magából a vágyait, mikor szépen, mikor kevésbe, attól függően, hogy mennyi türelme maradt. A férfi elvárásoknak titulája, és annak nem akarja alárendelni magát; elintézi azzal, hogy a nőnek idáig semmi baja nem volt, hirtelen “megbolondult”, hirtelen neki semmi sem elég, és ki érti ezt meg, mert ő nem változott meg, ő a régi, ő mindig is ilyen volt, a nő tudhatta volna.
3- A férfi kényelmes, nem szereti a problémákat és a konfliktusokat( gyakran egy “megértő” szerető karjaiban keres menedéket a “haragos” felesége elől).
“Harcos” és “vadász” ide vagy oda, a férfi szereti élvezni az életet; a férfi szereti kielégíteni az alap szükségleteit: jókat inni, enni és sexelni.
A férfi alapvetően laza és egy igazi hedonista.
A nőben magas a kötelezettség tudat; a nőt “megtanítottak” feláldozni magát a családért, a férjéért, a gyerekekért,..; a nőt férjejúl adták, különböző hatalmi, politikai, vagy vagyon érdekek miatt; a nőt kihasználtak, és mai napig is jellemző, különböző előnyök megszerzése érdekében ( egy üzlet megkötéskor, egy termék népszerűsítéskor, etc..); a nő megtanulta az utolsó helyre helyezni önmagát.
Ma már, egy ideje lázad, és ez szakitáshoz, vagy váláshoz vezet, ha az erőfeszítései nem kapnak elismerést.
A konklúzió: a férfi tanulhat a nőtől az elkötelezettségről, a feladatokról. A nő tanulhat a férfitől az élet élvezetekről, a lazaságról.
4- Arról nem is beszélve, hogy általában a nő lép ki, a nő hagyja ott a férfit, a nő válik el.
Miért?
Mert sokat ad, és sokat tűr. De amikor betelik a pohár, akkor nagy vihart kavar; az évek alatt felhalmozódott frusztrációiból nyert erővel tombol és..tarol.
Nem éri meg megharagítani a nőt, mert bátrabb, és kevésbé kényelmes: ő lépni fog.
5- Hogy a férfi nem érti meg mi történt a megértő, feláldozó, kedves, kedvébe járó, csendes, elfogadó nővel, amikor a nő elkezd panaszkodni, háborodni, követelni?
Nehéz is megérteni, mert a nő végig adott, és adott, és adott; a férfi jól érezte magát, oka nem volt panaszra, mert ő végig csak kapott, és kapott, és kapott.
6- Ez a játszma nem férfi és nő között játszódik, hanem a férfi típusú és a női típusú emberek között.
Minden kapcsolatban egyik szeret, a másik hagyja, hogy szeressék, miközben mindkettő arra vágynak, hogy szeressék és szeressenek.
A jó kapcsolat az, ahol rendszeresen váltják “szerepet”, vagyis mikor az egyik, mikor a másik szeret jobban, illetve hagyja, hogy jobban szeressék.
Úgy megmarad az egyensúly, a kölcsönös tisztelet, a “hálás vagyok” és a “viszonzás” érzés.
Szerintem.
nő, férfi, kapcsolatok, válás, szakitás, játszma, szerepek, alexarendel
