Miért házasodnak az emberek?
Szerelemből.
De jó lenne, tisztelet a kivételeknek!
A házasság mindig is egy megoldás volt.
A nőnek, miden jogok hiányában, csak a házasságon keresztül maradhatott meg; a megélhetés a férjétől függött.
A férfinak jól jött, vagyon szempontjából, vagy minden más kényelmi szempontjából: mindig is kellett a férfi mögött egy nő, hogy a férfi tudjon koncentrálni az életére, a karrieré, a hobbykra, az uralkodására, a találmányira, etc.
Mai napig, ezt az érvelést kapom, hogy a fontos és lényeges találmányok, amelyek köszönhetően a világ fejlődhetett, a férfi érdeme volt. Nem tagadom. De volt rá ideje. Megnézném a nőt, hogy 2 mosás között, miközben fő az ebéd, leül feltalálni a mosógépet.
De haladjuk…
Idáig kiderült, hogy a házasság megoldás volt mindkettőknek.
Volt benne egy közös cél is:
A nő számára a gyerek.
A férfi számára az utód, ami lényégében, a gyerek jelentett.
A nő elkezdett dolgozni az emancipációján.
Különböző érdekű, különböző emberi jogokért harcoló pártfogók, közösségek, alapítványok elkezdték foglalkozni a nő társadalmi és családon belüli helyzetével.
Büszkélkedni lehet azzal, hogy a nő központba került. Ma már az Amazon harcos karrierista nő lett a követendő model.
Egyébként jól csinálja: egyre több nő karriért futott, feltaláló lett, magas pozícióban teljesít, vállalótokat irányít, és ha jut ideje, meg gyereket is nevel. A férj hátérbe szorul.
Mit csinál közben a férfi?
Áhítozik az alázatos, engedelmeskedő, feláldozó szerelemre, az otthon melegére, a jól nevelt utódokra, a kényelemre, amelyeket egy nő adhat meg neki.
A nő vágyik egy figyelmes, érdeklődő, megértő, türelmes, biztonságot teremtő férfira, aki támogatja a karrierét, részt vesz a gyerek nevelésébe, a háztartási munkákba. Nem árt ha dolgozik és karriért fut, hogy a nő fel tudjon nézni rá.
Miközben mindketten vágynak valamire, és meglehetősen még mindig igaz, hogy párban könnyebb menne, legtöbben úgy döntenek, hogy egyedül teremtik meg maguknak azt, amire vágynak.
Mert a férfi nyugalmat és szabadságot akar; meg változatosságot.
A nőnek nem hiányzik a plusz teher, mint háztartást vezetni, gyereket nevelni és egy férjt is ellátni. Egyszerűen időt spórol magának, hogy ha netán marad valami szabad ideje, azt saját magával és a saját igényéivel foglalkozhasson, most, hogy dolgozhat, pénzt kereshet, elismerést és tiszteletet kaphat.
Ez majdnem pat helyzet.
Továbbá is kihasználjuk egymást, de rövid távú célokra. Nem vagyunk hajlandó felvállalni az ami jár egy házassággal, annak ellenére, hogy akár meg is könnyíthetne a haladásunkat.
Meg aztán, hogyan lehetsz biztos abban, hogy életed végéig nem változol, te sem, a párod sem, nem változnak az igényid, a szükségleteid? Amire igen-t mondasz most, évek múlva nem feltétlenül akarsz majd, illetve nem feltétlenül kapod meg.
Hogy könnyen vállnak el az emberek? Okkal. El kell tudni engedi azt, ami már nem működik, ami, többé, téged nem szolgál. Mert jogod van a boldogsághoz és az önmegvalósításhoz.
Ebből kiindulva, jobb bele sem menni egy házasságba, csak azért, hogy pár év múlva legyen kitől elválni.
Van megoldás?
Szerintem igen.
Először is az őszinteség, amely a minőségi önismeretnél kezdődik.
A férfi és a nő is legyen tisztában azzal, hogy mit akarnak az életüktől. A szerelem szép, de nem elég, ha nem vagyunk őszinték; mellőzve a nagy szavakat, be kell ismerni, hogy szükségük van egymásra.
Tudni kell, hogy az ember nem tud feltétel nélkül szeretni, vagy csak úgy, a szeretet, vagy szerelem kedvéért; bár kivételek vannak.
Az ember azt a valakit fogja szeretni, aki kiegészíti őt, aki megadja azt, ami neki nincs, aki kompenzálja benne azt, ami belőle hiányzik. Ezért kellenünk egymásnak, hogy kiegészítsük egymást. Innentől kezdve, a házasság csak kompatibilitás kérdése. Elengedhetetlen, hogy végig ápoljuk ezt a kompatibilitás, ahelyett, hogy egymás mellett elbeszélnénk, haladnák, mindkettő a saját életet élve, a saját álmait kergetve. Ha nincsenek közös álmok, közös célok, közös tervek, a házasságnak vége, illetve szóba se kerül, szerelem ide, vagy oda.
A szerelem nő, erősödik, fejlődik, átalakul, attól függően, hogy mit sikerül együtt elérni. Idővel a hála átveszi a helyét. Hálásak lesznek egymásnak a közösen elért célokért, mert célok nélkül értelmetlennek véljük az életet. Megtanulják tisztelni egymást, felnézni egymásra. Egy csapat lesznek; egymásért a világgal szemben. Egyre nagyobb biztonságban fognak érezni magukat, amely megerősíti őket abban, hogy a világ egy biztonságos hely, az élet szép, és minden akadály ellenére, boldogok lehetnek.
Ha nincs kölcsönös megértés, támogatás, az együtt-maradásnak nincsen esélye.
Hogy ebben a formában is, a házasság nem más mint egy paktum, egy megállapodás?
Lehetséges, de akkor a férfi és a nő már nem használják ki egymást, hanem összeadják amijük van, testi, szellemi és emocionális síkon, kialakítva egy új, erősebb egységet.
Innentől kezdve, akármit valósítanak meg, az új minőségnek szól. A viták, a manipuláció, a különböző szerepek közötti ellentét, a saját-érdekek harca, a hazugságok, a titkok, a titkolózások elveszítik a jelentőségüket.
Hogy meddig fog tartani?
Ameddig vigyáznak rá, és egymásra.
Rajtuk múlik.
Meg azon, hogy hogyan értelmezik a házasságot, azt, ami igazán jelent, az, amivel jár és azon is, hogy képesek felelősségteljesen felvállalni az új egységet.
Mivel jár a felvállalás?
Azzal, hogy érezhetik úgy, hogy, valamilyen szinten, le kell mondaniuk saját magukról, miközben csak arról van szó, hogy átalakulnak valamivé nagyobb, komplexebb, erősebb és gazdagabb, megteremtve egy új egységet, amelyen belül mindkettőjüknek helye van.
házasság,válás, kapcsolatok, szerelem, hála, nő, férfi, egység, alexarendel
[mailpoet_form id=”3″]
