Vajon be fogunk csavarodni?

Vajon be fogunk csavarodni?

Vajon be fogunk csavarodni?

Könnyen lehet.

Először, azért, mert a hosszan tartó stressz  hatására elfáradunk, kimerülünk. Az állandó stressz állandó készenléti állapotot követel. Amikor hirtelen megszűnik a stressz forrás, megszűnik az ellenállás. Képzeld, hogy teljes erővel be akarod törni egy ajtót; a másik oldalról hirtelen, kinyitják az ajtót. Egyszerűén elveszíted az egyensúlyt és a földön találod magad. Ami a fizikai síkon működik, az más síkokon is fog. Ha nem tudunk kompenzálni, össze fogunk omlani.

Azután, a  halál a legnagyobb félelmünk. Tudjuk, hogy ez a vég, és azt teszünk, mintha elfogadnánk. 

Egy életen át becsapjuk magunkat: álmokat kergetünk, terveget szövünk, mérgelődünk, sírunk, összeomlunk, ha nem sikerülnek; örülünk, ha igen, és azt hiszünk, hogy ezzel értelmet adtunk az életünknek. Lefoglaljuk magunkat, abban a reményben, hogy tolódni tudjuk az időt és késeltetni az elkerülhetetlent.

De vajon miért akarunk örökké élni?

Mert nem tudunk elfogadni, hogy akármit teszünk, mind oda jutunk, hogy át kell adni magunkat a halálnak. Nem ismerünk a jelenséget, nem tudunk róla semmit, nem tudunk miért elkerülhetetlen, nem tudunk mikor és hogyan csap ránk. Nagyon kiszolgáltatott állapotban élünk az életünket. Nem tudunk kontrollálni a hálált. Ez az egy nem rajtunk múlik. Tehetetlenek vagyunk. A tehetetlenség a pánik alapja. A pánik késztet menekülésre: menekülünk a vágyak, a tervek megvalósítási hószántartó folyamatokban, amelyek nem hagynak időt gondolkodni, elmélkedni.

Keresünk az élet értelmét, mert nem tudjuk elfogadni a hiábavalóságot. Kapaszkodókat keresünk: egy párkapcsolatot, egy új hobby, egy új kihívás, egy új feladat, egy új munkahelyet, egy új iskolát. Áhítozunk az eredmények után, nem feltétlenül azért, mert fontos az elismerés, hanem inkább, az elismerés által, fontos az a megerősítés, miszerint tettünk valamit, amire felfigyeltek az emberek, maradandót alkotunk, ami azt jelenti, hogy nem éltünk hiába, hogy emlékezni fognak ránk.

Miért fontos, hogy emlékezzenek ránk?

Mert megadja azt az illúzió, hogy örökké élni fogunk. 

A harmadik tényező a rutin. Az ismerős emberek, helyzetek, környezet és történtek nyugtatóan hatnak ránk, mert táplálja a biztonság érzetünket. Mellékes, hogy boldogok vagyunk-e, a lényeg a biztonság; az az érzés, hogy nagyobb baj már nem érhet minket.

A negyedik tényező a cél, a vele járó tervezés, ami motivál és életben tart, azzal, hogy mozgásra, cselekvésre késztetve minket.

A mostani járvány, mint, ahogyan feltételezem, minden járvány sok kérdést vet fel: a halál, a tervezés, a tettelenség, a kiszolgáltatottság, a tehetetlenség , a rutin és a biztonság érzet.

A hálál kérdésével nincs sok dolgunk.

Ez egy elkerülhetetlen jelenség. Élhetünk a “semmit sem számít, úgyis meghalunk” alapon, vagy kitöltjük az időt, amíg a halál nem érkezik.

A mostani kialakult globális helyzetben, tervezni nem igen érdemes.

Pihentetni kell az álmainkat, a vágyainkat, vagy újakat kitalálni. Úgy érezzük, hogy nincs célunk, ha nem más, mint életben maradni, túlélni. Mintha nem ezt tennénk egy életen át: mindent, amit teszünk, azért teszünk, hogy értelmet adjuk az életünknek; hogy érezhessük azt, hogy élünk.

Tegyük most is ugyanazt; találjuk elfoglaltságot magunknak.

A tettelenség, a kiszolgáltatottság, és  a tehetetlenség kéz a kézben járnak. Ha nem teszünk semmit, ha cselekvésképtelenek vagyunk, akkor tehetetlenek érzünk magunkat; és fordítva is. Ha tehetetlennek érzünk magunkat, akkor nem teszünk semmit; az érzéseink és  alapvetően a félelmeink által, cselekvésképtelenné válunk.

Tehetetlenek vagyunk? Kiszolgáltatott helyzetben vagyunk?

Egy kicsit igen. Mit tudsz tenni egy repülőgépen, ami arra készül, hogy lezuhanjon? Annak ellenére, készséggel repülünk át a világot, ki, milyen megfontolásból, céljából, felvállalva a kockázatot, sőt, bele sem gondolva, legyőzve a tehetetlenség és a kiszolgáltatottság érzéseinket.

Tegyük ugyanazt, a magasabb cél érdekében.

Mi a cél?

Egy összetartóbb, egy megértőbb, egy emberségesebb világ kialakulása. A mostani megpróbáltatások esélyt adnak arra, hogy jobbak legyünk, hogy fejlődjünk, hogy emelkedhessünk arra a szintre, amely az emberi minőségünk kötelez.

Bevásárolunk, felkészülünk. Nem rossz gondolat, de tedd meg aggódás és idegeskedés nélkül.

Képzeld a felkészüléseket, a pakolásokat egy utazás, egy nyaralás előtt. Akármennyire igyekszel, mindig otthon marad valami, általában az, amire legnagyobb szükséged lett volna. Mit nem ad az Isten, mindig túlélünk: vagy megtanulunk meglenni nélküle, és koncentrálunk arra, hogy élvezzük a nyaralást, vagy találunk egy alternatív megoldást, hogy az adott tárgy hiánya ne rontsa el a nyaralásunkat; alkalmazkodunk.

Most is ez a követendő irány: maradjuk kreatívak, hogy tudjuk hatékony időben és hatékonyan, alkalmazkodni a kialakult helyzethez.

A rutin és a biztonság érzet is együtt járnak.

Minden, amit megszoktunk, más lesz. Szerintem, ez a legijesztőbb aspektusa ennek a korona vírus járványnak.

Képzeld egy anyukát és háziasszonyt, akinek az élete az otthon és a családja körül forgot. Nem járt szórakozni, sem táncolni hétvégenként, sem inni a barátnőivel, sem különböző személyiség fejlesztő tanfolyamokra; nem tornázott, nem yogazott, nem festett, nem utazott, etc., és mégis boldog és kiegyensúlyozott; a kialakult nyugtató és biztonságot adó rutin ölelésében, jól érzi magát.

Felnőnek a gyerekek és jelentkezik a “a gyerekek elhagyták a fészket” jelenségnek a tünetei, amelyek könnyen betegesébe torkolhatnak. Miért? Mert felborult a rutin, amellett, hogy elvesztette a célját; úgy érzi, hogy már nincs miért felkelni reggel.

Képzeld egy apukát és család fenntartó, aki elveszítette a munkáját, vagy nyugdíjba vonult. Ugyanaz a történet. Vagy egy cellában zárt elítélt, aki elvesztette a szabadságát, és vele együtt, mindent, amit megszokott volt. Megint, ugyanaz a történet: a megszokott rutin elvesztése előhívja a bozontalanság érzést.

Ezzel a biztonság igényünkkel bajban vagyunk. Mert biztonság nem létezik. Hogyan létezhet egy olyan világban, olyan rendszerben, ahol nincs megállás, ahol a perpetuum mobile  elv uralkodik, ahol a változás az egyetlen álladó faktor?

Semmi esélyünk. 

A járvány erre is rámutat. Biztonság nincs.

Mindent, amit elértünk, elveszíthetünk röpke pillanatok alatt. Át kell gondolni az egész életünket. Meg kell változni a terveinket, más célokat kitűzni, átalakítani a vágyainkat, lejjebb vinni az elvárásainkból, tanulni, fejlődni, hogy szembe tudjuk szállni az új kihívásokkal; vagyis alkalmazkodni.

Ezt szeretjük a legkevésbé. Mert az alkalmazkodás feltételezi a változást. A változás egybe esik a biztonság érzés elvesztésével. Gyanítom, hogy azért  születtünk a földre, hogy megtanulhassunk kezelni a bizonytalanság érzést. Biztonságban nem leszünk soha, úgy ahogy az örökké élni sem egy alternatíva.

Fura feladat, és nem tudjuk elfogadni, mert azt gondolunk, hogy megérdemlünk a biztonságot, a belőle fakadó kiegyensúlyozottságot és békét, a kiszámítottságot, az állandóságot.

Bevallom, hogy félig-meddig jogosan, de közben rájöttem, hogy  a gond ott lehet, hogy hozzákötünk a békét, a harmóniát, a boldogságot, a biztonsághoz, az állandósághoz. Miközben könnyen lehet, hogy a  kiegyensúlyozott, békés és boldog állapot az alkalmazkodás képesség függvénye. A belső harmónia attól függ, hogy képesek vagyunk-e harmóniában élni azzal, ami körülöttünk történik, hogy képesek vagyunk-é hozzáigazítani a belső egyensúlyt, a természet, a világegyetem egyensúlyához, hogy tudunk-e együttműködni e világ törvényeivel, hogy konfliktusmentesen tudunk-e felvenni a világ által diktált folyamatosan változó ritmust, összeegyeztetve a rezgéseinket a Világegyetemmel, az Élettel, a Természettel, a Létezéssel; hogy képesek vagyunk-e alkalmazkodni.

Mit jelent alkalmazkodni?

Azon túl, hogy lemondásokkal jár, azzal, hogy minden megváltozik, és nekünk is meg kell változnunk, alapvetően, csak arról van szó, hogy ki kell alakítani egy új rutint. Már csak azért is, mert olyan nyugtatóan hat ránk, és táplálja a biztonság érzetünket.

Mit jelent a rutin?

Az, hogy mindig tudunk, mikor és mit csinálunk. Állítom, hogy létezik egy érzelmi és egy mentális rutin is, amelyek ugyanaz a feltételek alapján működnek. Megtaníthatunk a testünket új feladatok elvégzésére, vagy a szervezetet új szabályok alapján működni, úgy ahogyan megtaníthatunk a szívet és az elmét másképpen érezni, illetve gondolkodni, hogy megteremtsük és folyamatos igazításokkal, megtartsuk az összhangot a belső és a külső világ között.

Azzal, hogy épp, hogy kialakítottunk egy rutint, már újabbat kell kitalálni, ez egy másik kérdés. Véletlenül sem a hiábavalóság kérdése, hanem a folyamatos újulás kérdése, amely folyamatos tanulást feltételezi, amelynek az eredménye a sokrétű és több szintű fejlődés. 

A kényszer karantén, az elszigetelődés egy új körülmény, amelyhez alkalmazkodni kell; vagyis új rutint kell kialakítani. Tudd meg, hogy miért kelsz fel reggel és mikor, mit fogsz csinálni. Rövid tavú tervek ezek, amelyek az adott napon érvényesek, de ébren tartják a motiváltságot, és megismétléssel, kialakul az a nyugtató rutin, amely megvéd attól, hogy, “becsavarodj”.  

Ezt tehetünk. És ha meg is teszünk, akkor már nem leszünk tehetetlenek, már nem érzünk azt, hogy  kiszolgáltatott helyzetben vagyunk; megmarad a cselekvés iránti vágy ; lesznek céljaink, meg ha rövidtávúak is, és meglesz az új rutin is.

Más szóval éljünk az életünket, a megváltozott körülményekhez igazítva a mindennapokat: ha már nem mehetünk dolgozni, már nem járhatunk szórakozni, vagy esetleg nem hagyhatjuk el a lakást, akkor olvassuk, hallgassuk zenét, táncoljuk, meditáljunk, elmélkedjünk, főzzük, érjük utol magunkat, azzal, ami, az időhiányra hivatkozva, végig halasztottunk, takarítsuk, szelektáljuk  a tárgyakat, a ruhákat, az emlékeinket, a gondolatainkat, az érzelmeinket: mindent, amire már nem lesz szükségünk, helyet biztosítva arra, amire szükségünk lesz a következő időszakban, a következő években, az új életünkhöz.

Egészséget mindannyiunknak!

Feliratkozás az oldalra

#halálfélelem #koronavirus #tehetetlenség #kiszolgáltatottság #tettelenség #változás #rutin #cselekvés #tervek #célok #újélet

Közelgő események

Shop

Blog

A tél nem támogatja a rohanást

By |2023-12-30|Categories: Mentálhigiénia/Lelki egészség|Tags: , , , , , , , |

A tél nem támogatja a rohanást, hanem az introspektív [...]

A tél nem támogatja a rohanást bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Tisztelni, vagy megérteni

By |2023-12-27|Categories: Kapcsolatok, Mentálhigiénia/Lelki egészség|Tags: , , , , , , , |

Tisztelni vagy érteni! Azzal, hogy megérted valakit, nem egyenlő [...]

Tisztelni, vagy megérteni bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Hozzuk ki a legtöbbet a téli ünnepekből

By |2023-12-24|Categories: Kapcsolatok, Mentálhigiénia/Lelki egészség|Tags: , , , , , , , |

Bevett szokás már, hogy ünnepekre utaznak az emberek, ahelyett, hogy [...]

Hozzuk ki a legtöbbet a téli ünnepekből bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
által|2020-05-26T14:25:19+02:002020-03-17|Mentálhigiénia/Lelki egészség| Vajon be fogunk csavarodni? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

About the Author:

Holisztikus szemléletű és tudatos ember lévén, nem lehettem más, mint természetgyógyász: reflexológus, akupresszőr, Reiki mester, lélekgyógyító. Hivatásomnak jelöltem azt, hogy beindítsam az öngyógyító mechanizmust, hogy felszínre hozzam újra az egészségre való törekvést. Abban hiszek, hogy az öngyógyításra való egyensúly ott van minden emberben, mert az öngyógyításra való törekvés nem más, mint az egész világ egyensúlyra való törekvése. Nagy hangsúlyt fektetek a gondolati és érzelmi higiéniára, mert az életem és a 15 éves szakmai tapasztalat meggyőztek arról, hogy a test nem lehet egészséges, ha az elme és a lélek beteg. A Lélek nem tud hazudni; meg kell teremteni a megfelelő kommunikációt a Test és Lélek között, az Elme közreműködésével. Az emberi mivoltunk egy specifikus egyensúlyt követel. Én erre törekszem és ezt szeretném megtanítani, továbbadni.
Go to Top