A szakmám szépsége az, hogy betekintést kínál az ember gondolati és érzelmi világába.

A megfigyelés képesség használatával, sokat tanulhat a kezelő, úgy, hogy nem feltétlenül szükséges megtapasztalni különböző élethelyzeteket.

Csak figyel és konzekvenciákat von le, amelyek útmutatásként használhatja.

A szakmám megtanított arra, hogy véletlenül sem szabad aláértékelni a félelmek hatalmát. Meg arra is, hogy az első lépés a gyógyulás felé, a félelmek kezelése, legyőzése.

Már nem csodálkozok, de mindig meglep a félelmek ereje.

Vélem különböztetni őt alaptípusú pácienst.

Vannak páciensek, akik mindent elkövetnek és el is kötelezik magukat az egészségük visszaszerzése és fenntartása érdekében.

Vannak páciensek, akik  azért akarnak gyógyulni, hogy visszakapjanak a régi életüket, és ahogyan jobban érzik magukat, már bele is vágnak abba a régi szokások elevenítésébe és gyakorlásába, amelyek a betegségüket okoztak; vagyis számukra a prevenció és  az új életmód nem számításba vehető feltételek.

Vannak páciensek, akiknek elég az, hogy jobban érzik magukat és nem feltétlenül törekednek arra, hogy hosszútávon, egy  stabil egészséges állapotot érjék el, megelégszenek egy közép megoldással; alkut kötnek saját magukkal.

Vannak páciensek, akik ki akarnak szállni az életből, ahelyett, hogy tisztázzák magukban, hogy alapvetően csak az adott élethelyzetükből szeretnének kiszállni, vagyis megoldásokat kellene találniuk..ha nem lesz túl késő.

Vannak páciensek, akik, amikor már jobban érzik magukat, szinte félnek, attól, hogy meggyógyulhatnak.

Nonszensznek hangzik, mert azzal a vággyal érkeztek, hogy újra egészségesek legyenek.

De megérkezik egy pont, amikor, nem tudatosan, ellenállnak és legtöbbször abba is hagynak a kezeléseket.

Mi lehet a magyarázat?

Vannak akik éveken keresztül együtt élnek a panaszaikkal, a fájdalmaikkal, a betegségükkel. Egyszerűen megszoktak; kialakítottak egy rutint maguknak: megtanultak mikor, mit kell tenni, hogy meglehetősen, egy viszonylagos, számukra kielégítő életet tudjanak élni. Megtanultak kompromisszumot kötni a saját testükkel  és saját magukkal.

Ennek a folyamatnak fő fenntartó tényezője: a kényelem.

Ellustul a szervezet, elkényelmeskedik a szervezet, elkényelmesedik az ember is: ellustulnak a gondolatok, eltompulnak az érzések; elvan a maga kis világában; meglepő módon jól is érzi magát és erre csak akkor jön rá igazából, amikor jelentkeznek a gyógyulás jelei…és hirtelen megijed.

Nem attól ijed meg, mert egészséges lesz, hanem attól, hogy ki kell mozdulnia a megszokott, komfort zónájából, hogy ki kell alakítania egy új rutint, amelynek a kimenetele ismeretlen számára. Azzal magyarázható a jelenség, hogy mindenki biztonságra törekszik, biztonságra vágyik és alapvetően nem attól érzünk magunkat biztonságban, hogy minden tökéletes, egészséges, kiegyensúlyozott, békés, hanem azért mert ismerős.

A másik aspektusa, és a félelmei forrása is, a betegsége, a panaszai szerepe az életében: mentségként szolgál ha valamit nem akar megtenni. Nincs tisztában vele! Ha szembesítésre kerül a tény, akkor védekezik, sőt felháborodik, mondván, hogy ki az aki beteg akar lenni?

Jogos a kérdés! Alapvetően senki!

Mégis legtöbbször valamilyen testi panaszokra hivatkozunk, ha nem akarunk megtenni valamit: fáj a fejem, ég a gyomrom, úgy érzem megfáztam, gyengének érzem magam, leesett a cukor szintem, felment a vérnyomásom, rendetlenkedik a szívem, még nem gyógyult  a sebem( akár lelki is), még mindig fáj a térdem…..

Hogy miért vannak emberek akik úgy érzik, hogy nehezebb nemet mondani, hogy teher őszintének lenni, ez egy másik aspektus, amelyet a könyvemben ki is fejtettem. (Kiről szól az életed?)

Akkor is a betegségre hagyatkozunk, ha vágyunk valamire: szeretetre, figyelemre, kedvességre, együttérzésre, gondoskodásra, valaki közelségére, de akár valamilyen tárgyra vagy más jellegű haszonra, amit elvárunk a szenvedéseink és azok megnyilvánulása és kinyilvánítása cserébe.

A betegség egy manipulációs eszköz, amely sikeresen hat mások érzelmeikre.

A szenvedés és annak érzékelése egy nagyon erős inger, amelyre mindig reagálnak. Arra mindig lehet apellálni, ha figyelmet szeretnénk, ha el akarjuk érni valamit, ha szeretnénk valamit megszerezni. De megéri?

Ennek fényében, azt javaslom, hogy tanuljuk meg nemet mondani, másoknak és saját magunknak is.

Azután, ha valamit akarunk, tisztázzuk, hogy mit, és keressük azokat a megoldásokat, amelyek nem az egészségünk kárára hozzák meg a kívánt eredményeket, az elvárt kimenetelt.

Mert könnyen meglehet, hogy elérjük, amit akarunk, de az egészség hiányában, nem a megfelelő minőségben tudjuk megélni az eredményt; ne az eredmény kedvéért akarjuk valamit, hanem saját magunk kedvéért.

Feliratkozom az oldalra

Workshopok

Elmetréning

Irányítani akarok

Megszabadulok a stressztől

www.alexarendel.hu

FB: Alexarendel