Szülőnek lenni kemény, élethosszú feladat. Egy olyan feladat, amelyre nem készítette fel senki. Egy olyan feladat, amely megoldásához, menetközben szerzi meg a megfelelő eszközöket; egy olyan feladat, amely megoldása rengeteg hibalehetőséget hordozz magában, és pont ezért, egy „hálatlan” feladat, amelyért ritkán kap a szülő dicséretet, de annál több kritikát, és szemrehányást.

Ki képes hibáztatni a szülőt?

Hát, a saját gyereke, aki majd akkor meg fogja érteni, hogy mivel is jár ez a feladat, ha már szülő lett.

 És ha akkor sem érti meg, vagy éppen ugyanazok a „hibákat” fogja elkövetni, mint a saját szülei, akkor érthető, hogy nem hiába beszélünk családi karmákról.

Mit lehet tenni?

A gyereket inkább szeretni, mint nevelni.

És ha felnő, és ő is szülő lesz, ugyanazt fogja tenni, nagy, vagy inkább nagyobb eséllyel.

Mert mi történik, amikor megszületik a gyerek?

A szülőknek millió feladata, amely megoldásától függ az életük minősége. Megszületik a gyerek, és rárákodik hirtelen pár másik millió feladat.

Ha a szülő ambiciózus típus, eredmény-függő, tökéletességre törekvő, akkor nagy bajban van. Mert ez a típusú szülő nem fog lemondani arról, ami a gyermeke születése elött fontos volt, mert nem képes pont saját magáról lemondani. Érthető, és nem szabad őt bántani; ő a felnőtt típusú szülő.

Ez az a típusú szülő, aki inkább nevelni fogja a gyermekét. Tudatosan és következetesen fogja tanítani arra, amit fontosnak véli, és biztosítani számára azt, ami a szükségleteit kielégíti.

De ez hatalmas és nagyon idő-igénylő feladat. Kevés ideje marad szeretni, úgy ahogyan a gyermeknek szüksége van: szeretgetni, ölelgetni, babusgatni, vele együtt sírni, és nevetni, közös élményeket gyűjteni.

Szereti őt a szülő, de úgy, ahogyan ő tudja: neveli, felkészíti az életre, és megadja mindent, ami tud, az életéhez; biztosítja számára a lakhatást, a ruházatot, az étkeztetését, a tanulmányit finanszírozza, az életét terelgeti.

Ez kevés lenne?

Nem, és igen is.

Nem, mert e-nélkül nehezen elképzelhető egy tiszteséges, és emberhez méltó életet.

Kevés, mert a szülő nem képes úgy szeretni, ahogyan a gyermekének szüksége van. Mert a gyermek nem érti meg, hogy miért nem ér rá a szülő. A gyermek szívesen élvezi az anyagi biztonságot, ellenál, vagy  lazád, ha az élete terelgetéséről van szó, mindeközben hiányzik neki a szülő. Egyszerűen a szülő és a gyermek nem egy nyelven kommunikálnak. Ebből családi karma lesz. 😊

És van a szülő, aki ő maga is gyermek. Ott nem lesz gond a gyermek elképzeléseinek megfelelő szeretet megnyilvánulásával; együtt játszanak, nevetnek, bolondoznak, mesebeli világukat építik és táplálják.

Ott gond lehet a megélhetéssel, és a jól irányított szülői szigorral, ás komolysággal, amely nélkülözhetetlen a nevelésében. Őt sem szabad bántani; ő a gyermek típusú szülő; ő csak nem szívesen nőtt fel, ő csak gyermek akart maradni.

 

És ott van az igazi anya típus. Az anya típus nem szenved, nem érzi úgy, hogy áldozat kell hozni, ezért, könnyen tudja egyeztetni az életét az anyaságával, könnyen mond le olyan dolgokról, amelyek fontosak voltak számára, a gyermeke születés előtt.

 Itt a gond lehet a nőiességé, amely szerencsés, és ritka esetben, még meg tudja oldani. Ha nem, általában válás lesz a következmény, és a gyermek apa nélkül nő fel. A gyermek számára zavaró lehet, egy idő után az anya túlzott szeretete, féltése, ragaszkodása, függőségé. Nem szabad ezt a típusú anyát sem bántani: ő csak anya akart lenni.

 

És van az a szülő, aki csak úgy „véletlenül”, vagy különböző vallási, társadalmi, vagy neveltetési megfontolásból lett szülő. A gyermek inkább magára számítva, egyedül nő fel.

Itt nagyobb a baj, ami a gyermeket illeti, bár ezek a gyermekek lehetnek erősebbek, önállóbbak, életre valóak, ambiciózusabbak, akár jobb szülök is, ha nem esnek abba a hibába, hogy a túl felnőtt, a „kemény” gyerekkor által táplált felelősségteljes, kötelezettségtudó magaviseletből, ők is inkább nevelni fogják a gyermekeiket, mint szeretni őket.

Ezen kívül rengetek árnyalatai is lehetnek ennek a kategorizálásának.

Itt a lényeg az, hogy szükséges egy alapos önismeret, és annak mentén, egy nagyobb volumenű átalakulás, mielőtt szülőke válunk.

Annak ellenére, soha nem leszünk tökéletes szülők, és rengeteget fogunk hibázni; de talán enyhébb következményekkel fog járni, kevésbé fogunk benne sérülni, úgy a szülő, úgy a gyermek is.

Az irodalom, a filozófia és a pszichológia nagy figyelmet szentel ennek a témának, de tutti receptre még nem találtak rá. Talán azért, mert nincs is. Talán azért, mert ahány gyermek annyi szülő. Talán azért, mert ahány szülő, annyi gyermek. Talán azért, mert az eszközök csak menet közben adódnak. Talán azért, mert a szülői feladat egy életen át tartó tanulófolyamat.

Amit tehetünk azt, hogy figyelmesen figyelünk, hogy csökkentsük a testi, lelki, szellemi sérüléseket, amelyeket okozhatjuk a gyermekeinknek, és ez által magunknak is.

Sok siker minden szülőnek!

Hol bukik a szülő-gyerek kapcsolat

 

szülőtípus, szülő, gyermek, nevelés, szeretet, alexarendel

 

[mailpoet_form id=”3″]