Egyedül lenni és magányos lenni ugyanaz?

Egyedül és magányos lenni ugyanaz?

Minden interpretálás kérdése!
Magányos alatt azt értjük, hogy egyedül vagyunk és fordítva.

De vajon igaz?
És mennyire igaz?
Miben igaz?

Én azt mondom, hogy kardinális helyzetben mind egyedül vagyunk, mert a döntést mindig magunknak kell meghozni.
Úgy érezzük, hogy senki nem segít, mert nem is segíthet.
Úgy érezzük, hogy a világ súlya nehezedik ránk, csak azért mert félünk felelősségét vállalni.
Úgy érezzük, hogy mindent nekünk kell megoldani, miközben amúgy sem igen engednénk ki a kontrollt a kezünkből.
Úgy érezzük, hogy nincs kibe kapaszkodni, miközben mélyen, büszkék vagyunk arra, hogy egyedül is megy.
Úgy érezzük, hogy magunkra vagyunk hagyva, miközben úgy ahogyan a születés, az egész életünk és a halál is, egyedi élmények.
Az egyedi élmények bővítik mindenkinek a saját tapasztalati gyűjteményét és a saját fejlődését szolgálja, megnövelik a kiteljesedés lehetőségeit.

És ahogy telnek az évek, mintha hamarabb is telnének :), úgy érezzük, hogy már nincs szükség ránk, miközben ránk van a legjobban szüksége a világnak, mert az életünk során tapasztalatokat nyertünk, bölcsebbek lettünk, empatikusabbak, megértőbbek, szívósabbak, mert az élet megedzett minket; és aztán több az időnk, hogy magunkkal, végre, és másokkal is foglalkozhassunk; és mérhetetlen a szeretetünk és az elfogadás készségünk, mert már megtaláltuk a válaszok javát és megértettük.

Ha nincs szükség ránk, örüljünk annak, hogy egyedül is boldogulnak; örüljünk annak, hogy jól vannak, és annak is, hogy képesek vagyunk mások boldogságának örülni; és erre is legyünk büszkék!

Ha nincs szükség arra, amit adhatunk, nem azt jelenti, hogy feleslegesek lettünk.
Ha nincs szükség arra, amit adhatunk, örüljünk, hogy a másiknak nem hiányzik semmi abból, amit mi adhatunk.

Akinek nincs szüksége arra, amit mi képviselünk, hagyjuk, hogy ő maga küzdje fel arra a szintre, amelyet mi már elértünk.
Ha nincs szükség arra, amit elértünk, örüljünk, hogy ők maguk elérték/ elérhetnek azt a szintet, amely legjobban szolgálja őket.

Legyünk büszke arra, hogy nem egyedül vagyunk, ahogyan hiszünk, hanem arra, hogy önállóak vagyunk!
Legyünk büszkék arra, hogy adhatunk és segíthetünk, ha megkérnek rá!
Legyünk büszkék arra, hogy magunk ura vagyunk!
Legyünk büszkék arra, hogy erős és biztos kézben tartjuk a saját életünket!
Legyünk büszkék arra, hogy vagyunk, és hálásak hogy élhetünk; hogy egészségesek és boldogok is lehetünk, mert rajtunk múlik, és alapvetően a lelki állapotunkra.

Mert ha minden rendben van belül, akkor az életünkben is megteremtjük azt, amitől mindig újra és újra erezhetjük azt, hogy boldogok vagyunk!
Egyszerűen, úgy működik a teremtés törvénye; egyszerűen a lélek törekszik összeegyeztetni azt amit érez azzal, ami az életünkben történik; a belső világot a külső világgal.

Ugye milyen jó egyedül lenni, ha azt önállóságnak éljük meg?

Hogy magányosak lennénk?

Ha ragaszkodunk hozzá, azt is érezhetünk; így is lehet értelmezni.
De a magányosság nem létezik, a magányosság csak egy érzés, és a saját érzéseink milyensége és minősége rajtunk múlik!

Workshopok

www.alexarendel.hu

Feliratkozom az oldalra