Nem meséltem volna, ha nem történt volna meg 2-szer is.
A biciklim kosárában hagytam egy tokot, és egyszerűen valakik elvették- kétszer.
Hogy miért nem tanultam meg belőle?
Mert nem ebben a szellemében lettem nevelve; ha nem az enyém, ott hagyom; vagy körbe kérdezem, vagy leteszem valahol, hogy az illető megtalálhassa, de megtörtént azt is, hogy személyesen hozzávittem.
Nem zárkózom be, nem igen láncolom a biciklimet, bizalommal ott hagyom a táskát valaki mellett…egyszerűen gyakorlom az emberekben való bizalmat. 🙂
Mégis…
Azt szoktak mondani, hogy lehet, hogy az illetőnek nagyobb szüksége volt arra, amit jogosulatlanul elvitt, nagyon udvariasan fogalmazva. 🙂
De ez lenne az egyetlen megoldás, arra, hogy megszerezzük, amire szükségünk van?
Hol maradt a tisztesség és a tisztelet a mások, munkával megszerzett tulajdonuk iránt?
Nagyon sokat és sokat érő dolgokat vitték el tőlem jogosulatlanul, csalással, vagy ügyességgel, de eszembe sem jutott megtenni ugyanazt.
Küszködök azzal, hogy megértsem, de a hiány és a félelmek nem lehetnek örök magyarázat arra, amit egyesek megteszik, hogy megszerezzék azt, amire vágynak.
Kell, hogy legyen tisztességes megoldás is.
Van is, ha megtanulunk tisztelni egymást és saját magunkat is!
A testünk is arra vágyik, amire mi magunk!
A masszázs, a szauna, a fényterápia, a víz terápia [...]
A nők és a barátság
Egy számomra meglepő történettel kezdeném. Öten vagyunk lányok, akik [...]
Ne hagyjuk érvényesülni az “A cipésznek lyukas a cipője!” közmondást!
Amikor megkérdezik, hogy magamon használom-e azokat a technikákat, kezelési [...]
Hogyan gyógyítsd az Elméd?
Azt szokták mondani rám, hogy mindig mosolygok és tele vagyok [...]
A mosoly ereje!
Azt vallok, hogy, ha mosolygunk a világra, a világ [...]
Miért működnek a megerősítések?
Működnek a megerősítések? Határozottan igen! Bevallom, nem szerettem mosogatni, [...]