Beszélünk a betegségekről, kutatunk az okait, kategorizálunk, csoportosítunk a tüneteket, gyógyszereket fejlesztünk és lassan azokon élünk…már aki…
A tudomány igyekszik, az orvosok próbálkoznak, az emberek reménykednek.
Én úgy oldottam meg, hogy egyszerűen megbízom az emberi szervezetben.
Az emberi szervezet egy önálló rendszer. A rendszerek fennmaradása feltétele az egyensúly, ami azt jelenti, hogy a rendszerek veleszületett tulajdonságuk az egyensúlyra való törekvés.
Azért állítom én, hogy annyira nem szabad félteni a testünket. Bízni kell, hogy képes megoldani, ha egyedül nem is mindig, de segítséggel már igen…ha kellő időben kapja meg.
A media, az orvosok, az aggódó családtagok, a sajnálkozó barátok hozzájárulnak a betegségtudat kialakulására és a már kialakult, nehéz legyőzni. Akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy saját magunkat betegítjük meg, vagy legalább befejezünk, amit a környezet és annak tényezői elkezdték,
A harmónia alapja a megfelelő kommunikáció; kommunikáció sejt szinten, kommunikáció a szervek és a funkciójuk között, kommunikáció a környezettel, az emberekkel és saját magunkkal. A kommunikáció feltételezi a figyelés, a törődés; figyelni a jelekre, a szavakra és törődni a jelentésükkel, ami azt jelenti, hogy vegyük komolyan a jelek megnyilvánulásait.
A jelek, betegség esetén, a tünetek, egy kommunikációs eszköz a test, a lélek és az elme között, abban a törekvésében, hogy, a kellő mennyiségű és minőségű információ birtokában, visszaállítsa az egyensúlyt, vagyis biztosítsa a fennmaradását.
Mi a teendő?
A megfigyelés a válasz.
Mit takar a megfigyelés?
Hogyan gyakorolni a megfigyelést?
Keresd a Kiről szól az életed? című könyvet, ha választ szeretnél kapni!
Közelgő események
Blog
Hogyan fejtsük ki az üzeneteket?
Azt szoktunk mondani, és ezzel legtöbbszőr nyugtatni is magunkat, [...]
Hogyan támogass a személyiségedet?
Hogyan támogathatod a személyiségedet az esszenciális olajok erejével? Ha [...]
Hogyan segíts!
Még szerencse, hogy a Tudatosságom a Tanítóm! Vagy 18 [...]
A teremtés titka!
Már közhelynek hangzik az a mondat, hogy fogadd el [...]
Hogyan maradj jelenben!
"Három óra, mindig túl kései, vagy túl korai időpont, [...]
Hogyan dönts?
Gyakran megkérdeznek, hogy szerintem, hogyan kéne dönteni, vagy mi [...]