A tevékenységeim során nagy hangsúlyt fektetem a mentálhigiéniára. A tanácsadás része a terápiának.
Nem állítom, hogy az összes betegség pszichoszomatikus eredetű, de minden betegség egy tapasztalat is egyben, és minden tapasztalatnak van üzenete, amely tanít valamire.
Én mindig keresem az üzenetet. Az üzenet személyre szóló. Amit tehetek: irányokat javaslok, amelyekből a páciens elindulhat az üzenet megfejtése útján. Szükséges a nyitottság, az obszerváció készség, az önismeretre való törekvés.
Azt szoktak mondani, hogy : “Neked könnyű!”
Nem tagadom, de mögöttem egy út van, amelyet végig jártam és ahhoz el is kellett indulnom.
Ne keressük mentséget, ne érezzük azt, hogy védekezni kell, és ne akarjuk mindig ellenállni, csak azért mert nehéznek ítéljük egy adott feladatot.
Nem azért teszünk valamit mert könnyű, hanem azért mert vannak igényeink, álmaink, vágyaink, terveink, céljaink.
Az egészség is lehet vágy vagy álom, de megvalósulni csak akkor tud ha céllá változik. A cél feltételez egy döntést, egy tervet, a cselekvést; amikor célunk van, akkor a tettek útjára lepünk és ha végig járjuk az utat, akkor az eredmény nem maradhat el.
Én arra bátorítom a pácienseimet, hogy induljanak el, legyenek türelmesek saját magukkal, és legyenek kitartóak.
Minden megtanulható. Hogy milyen szinten, ez egy másik kérdés, és alapvetően determinált a rendelkezésünkre álló eszközök és a veleszületett képességeink által.
De arra, amire igazán szükségünk lesz, mindig képesek leszünk.
Az egészség egy alapvető szükséglet.
Ebből kiindulva, megfelelő mennyiségű és minőségű energia felhasználásával és célzott erőfeszítések befektetéssel, az egészség mindenki számára elérhető állapot.
Hogy nem könnyű? Lényegtelen. A lényeg az, hogy elérhető!
FB: Alexarendel
Közelgő események
Blog
Létezik Supervirus?
Megszoktunk a Superman, akcióhős, a világ megmentő mozi archetípust. [...]
Miért nem szeretnek?
A szeretet egy érdekes érzés: örömöt hozz, de fájni [...]
Mi a bajuk a nyugdíjasokkal?
Elkeserítő, hogy hova jutott el az emberiség. A régi civilizációk [...]
A hamis vágyak csapdájában
A vágyakkal nincs semmi baj. a hamis vágyakkal már igen. [...]
Állj meg egy pillanatra
"Hangosan gondolkodom" hangos blogot indítom el Youtube-on. Miért döntöttem [...]
Miért változik az ember élete?
Ahogyan egyre közel kerül a beteg az egészséges állapota felé, [...]