Az egészséges állapot megőrzésének az alapja a jól működő immunrendszer fenntartása. Az immunrendszer a vár, az erődítmény, amely biztosítja a védelmünket a kórokozókkal szembe. Védelem nélkül elesünk.
Viszont a mérhetetlenül és indoktalanul sok immunerősítő készítmények fogyasztását javaslom elkerülni, mert könnyen lehet, hogy az immunrendszer túlműködésbe lép át, ami, idővel, különböző allergiák és intoleranciákat eredményezhet.
Az immunrendszer erősítő készítmények dolgoztatják az immunrendszert, ezért meglehet, hogy elfárad, és pont amikor a legnagyobb szükség lenne rá, akkor nem fog tudni eredményesen védekezni; megvédeni minket a betegségtől.
Megtörténhet az is, hogy a mesterségesen felérősísített immunrendszer igyekszik felhasználni az új erejét, ezért összetévesztheti az ellenséget azzal, amire szüksége van, ami ellen nem lenne szabad harcolnia.
De megtörténhet az is, hogy a segítő készítményék nélkül, már nem lesz képes önállóan dolgozni.
Én, ha egyáltalán szednék, akkor csak késő ősszel tenném meg, amikor a szervezet felkészül a télre. De azt sem teszem meg, hanem késő ősszel kezdem el a gyömbér teát fogyasztását és egy ginseng kúrát.
Tavasszal, ezért felesleges, mert elkezdődik a gyümölcs és zöldség szezon. Nyáron, ezért, mert folytatódik a gyümölcs és zöldség szezon. Ősszel, ezért, mert bőség van a gyümölcs és zöldség téren.
Az immunrendszer támogatására elég elegendő gyümölcsöt és zöldséget fogyasztani, amellett, hogy rendszerességgel mozgunk, sok időt töltünk friss levegőn, pihenünk, amikor szükségét érzünk, nem szomorkodunk, nem aggódunk folyton, szánunk időt magunkra, a hobbyinkra, arra, ami nekünk fontos és azokra, akik nekünk fontosak.
Télen, a friss gyümölcs, zöldség fogyasztás nehezen megoldható, ezért egész télen a Kyani Sunrise gyümölcs és zöldség antioxidáns koktélt iszom. 🙂
#immunrendszer #védelem #egészség #gyümölcs #antioxidánsok #sunrise
A fejlődés átka
A fejlődés nem egy negatív jelenség. A Természet támogatja [...]
Hogyan kerülhető a kimerülést?
Hogyan kerülhető a kimerülést? Van a talpon egy pont, ami [...]
Csak irigység lenne?
Mondták már neked, hogy milyen könnyű neked, és milyen [...]
Karcsúsító Tippek
Túl vagyunk az ünnepeken, és az Új Évi fogadalmakon. [...]
Családdal ünnepelni, vagy nem?
Az ünnepek invitálnak a családdal kapcsolatos introspektív utazásokra. Hozzuk [...]
Szülők típusok: nevelni, vagy szeretni?
Szülőnek lenni kemény, élethosszú feladat. Egy olyan feladat, amelyre nem [...]